Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

az alapszabály-módosítással telt el) végül a helytartótanács engedélyt adott az alakuló gyűlés megtartására. Az 1863. január 11-én összeült gyűlés Bonyhayt nagy lelkesedéssel pénztárnokká választotta, aki az elnökség részéről személye iránt megnyilvánult bizalom, továbbá a többször is megismételt felkérés hatása alatt — „saját gazdasági ügyeinek hátrányára" vállalta a megtisztelő feladatot, s jó pár éven át a Takarékpénztár egyesület rendelkezésére állt. Már 1863 igazi erőpróbáló esztendő lett. Bonyhay magasfokú humanizmusáról, legendás becsületességéről — beigazolódott — nem mondhatott le a fontos pénzügyi vállalkozás. Irányító részvétele társadalmi — politikai szükségesség volt. A minden képzeletet felülmúló szárazság az egész megyét koldusszegénnyé tette. Az ijesztő méretű ínség leküzdése, a munkaképtelen, könyöradományra szoruló, kiszolgáltatott nép sorsának enyhítése, az éhhalál megakadályozása, az uzsorakamatok letörése, a spekulánsok üzérkedésének megfékezése, a következő gazdasági év beindításához szükséges vetőmag és kölcsön előteremtése komoly hozzáértést, sokszoros erőfeszítést és körültekintő gondosságot követelt. Bonyhay nem menekült a feladatok elől. Vállalta a nehézségeket, a munkával járó töredelmet, az érdek nélküli önzetlen helytállást. A takarékpénztári munka számos megyei előkelőséggel, több nagy nevű politikussal és emberbaráttal hozta szoros emberi kapcsolatba. Különösen a nagy szervező — az alföldi vasút és a Békés megyei Gazdasági Egyesület létrehozásán fáradságot nem ismerő kitartással dolgozó alispán: Trefort Ágoston tisztelte. Tisztelte és nagyra értékelte benne az elvei mellett hűen kitartó centralistát és a hivatalában pontos, jó akaratú, megvesztegethetetlen egyenes embert. Beavatta gazdasági nehézségeibe, megvallotta neki fájó csalódásait, ismertette vele, miként bukott meg a szarvasi járásban, s felkérte: ő legyen a helyi megbízottja — főkortese a gyomai kerületben a képviselőválasztáson. Leveleiben ilyen szubjektív vallomásokat találunk: „A tavalyi ínség (azaz az 1863-as) nagyon megnyomorított; abszolúte semmi jövedelem egy hosszú éven keresztül". Három év múlva pedig, amikor a fagy a szarvasi és az orosházi járásban — vagyis az ő birtokán is — „negyedére devalválta az őszi termést", a tavasziakat meg „a szárazság tette semmivé", így kesergett: „Az idén nagyon szegény vagyok ... s a köszvény körülöttem jár". Csak meghitt barátjával közölt ilyeneket ekkortájt a vezető kaszt embere. Megkérte, tudassa vele, mikor és mennyit kell fizetni a gyulai takarékpénztárnak, amelynek 6000 forinttal tartozik, mert „nem akar pontatlan lenni, bármit is elmulasztani — nem akarja hitelét rontani". Bonyhay tiszta nevére, széleskörű ismeretségére mutat, hogy az általa javasolt Trefortot a sikertelen szarvasi választás után, ahol egyrészt vallásos és kollegiális érdekek, másrészt túlzó, 49-es politikai követelések ütötték el a mandátumtól, a gyomai kerületben egy-két hét múlva „két kézzel fogadták". Itt egy évtizeden át szavaztak bizalmat neki. Megbecsülték benne azt a nemes gondolkodó, tenni kész, koncepciózus férfit, aki „mozgásba hozta" és dűlőre vitte a Szolnok-aradi, majd az Alföld-fiumei vasút tervét. Mindkettővel jelentős gazdasági előnyökhöz, tartós munkalehetőséghez juttatta a járás dolgozóit. Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattára őriz egy olyan Tre/orí-levelet, amelynek aljára Bonyhay — ti. az ő hagyatékából került be a közgyűjteménybe — emlékeztetőül ezeket jegyezte fel: „Válaszul megírtam, hogy senki a világon nem 73