Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
Marjalaki Lina, Tegze Julianna kisasszonyok, továbbá Asztalos István, Gecző Lajos, Koricsánszky László, Mezey Balázs, Csató József, Gyöngyössy Sándor, Néveri János, Csizmadia József, Veres István, Hajnal Lajos, Jantyik József, Szabados Sándor, Elekes Mihály, Elekes István urak súgó volt: Debreczeni András. Ekkortájt már Csabán is működött öntevékeny színjátszó csoport. Ahogy Hajnal István annales-szerű történeti ismertetése említi, „az előadáshoz szükséges díszleteket a csabai műkedvelők adták át" a békésieknek, mégpedig a következő elismervény ellenében: „Mi alólírottak a Békésen alakult műkedvelő társaság tagjai, megismerjük és adjuk tudtokra, mindazoknak akiket a dolog illet, hogy a csabai mübarátok színi előadásra szolgáló díszítményeit, — az ő mindnyáj ok jó gondolkozásából s önkéntes megegyezéséből — igen tisztelt főfelügyelő úrtól, alól kitett napon általvettük, oly kötéssel: hogy ezeknek mai alól kitett naptól számítandó egy hónyi idő elteltéig, és így folyó 1845-ik évi október 8-ik napjáig leendő használatáért a fent tisztelt csabai műbarátoknak s illetőleg felügyelő úrnak 10, — azaz tíz p. forintot — három húszasával számítva — fizetni — s ha ezen idő alatt az említett díszítményekben netalán valamely kár, vagy hiány eshetnék, mit ugyan elfordítani e társaságnak mindig fő gondja lesz, mindezekért tökéletes elégtételt szolgáltatni tartozunk. — Világosan megjegyeztetvén itt, hogy az át- és visszaszállítás gondja és költségei alulírottakat fogják illetni. — Valamint viszont hogy ezen 1 hó eltelte előtt az említett díszítmények használatában alulírottakat azoknak birtokosai semmi szín alatt nem háboríthatják. — kelt Csabán szept. 8. 1845. Hajnal Ábel m. k. elnök, Asztalos István h. ügyvéd, — Koricsánszky László gyógyszerész-segéd, Gyöngyössi Sándor, Gecző Lajos, Néveri János, Csizmadia József, Csató József" Az 1845. október 8-án felvett és Hajnal István által idézett jegyzőkönyv szerint „Brozman Dániel és Omászta Gusztáv urak" a következő kellékek visszaszolgáltatását ismerték el: „Átvétetett 5 függöny, 4 felleg, 1 ablakráma, 1 kertrostély, 1 bokor — mely használat közben kilyukadt, 1 magyarország (sic!) címere, 6 oldal fal, 2 előoldal fal, 2 oldal ponyva, 2 piramis a hozzátartozó spárgákkal és karikákkal együtt." Ritka kortörténeti érdekeltségű kultúrhistóriai feljegyzés ad számot az előadásokkal kapcsolatos kiadásokról. A szerencsére fennmaradt „Műkedvelők által 53