Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

9 színész került ki, s ez a körülmény már önmagában is komoly tartást, belső biztonságot kölcsönzött a csoportnak. A leggyakrabban a következők léptek fel: minden este — azaz 13 alkalommal — Tóth János és T. Etelka (6 esetben egyszerűen Etelka néven szerepelt a hirdetményeken), míg Baki 12, Tóthné, Bíró, Szálai 11-11, Bakiné, Ligeti 10-10, Nagy és T. Ida 8-8 darabban állt a közönség elé. A felnőttek 20, illetve 10, a gyermekek 6 krajcárt fizettek belépti díjként. Tóth János együttese a következő tagokból állt: Bakiné, T. Etelka, Tóthné, Nagy, Bíró, Tóth igazgató, Szálai, Ligeti, Iván, T. Ida, Baki, Balog, Házi, T. Gizella, Guti, Török, Törökné, Kőszeginé, Géczi, Szöllősi és Kis. A „Nyíry György igazgatása alatt" 1854 júniusában Csabán szereplő „Társulat öszves személyzetét" a megyefőnöki hivatalba eljuttatott szolgabírói jelentés adatait elfogadva, az alábbiak alkották: Férfiak: Nyíry György igazgató, Felicides Miksai Vilmos ügyelő, Bíró József (valószínűleg Tóth János társulatából), Szathmári Emil súgó, Osváth Lajos, Grau Jacobb (Szegedi Sándor társulatából), Eck Sándor, Erszényes Balázs, Erdélyi László és Vad Péter (1862-ben Balog Károly társaságához tartozik); nők és gyermekszereplők: Kövesiné Nehezovits Bella, Miklósné Bizik Júlia, Kotsisovszki Florentina (1862-ben Kotsisovszki Lajos társaságában), Miksainé Cible Zsuzsanna, Allein Anna, Kövesi Etelka és Miksai Ida (1870-ben Köszeghy Endre csoportjában). A Nyíry-társulathan 2 színészcsalád 5 tagja (Felicides Miksai Vilmos, felesége, leánya, illetve Kövesiné Nehezovits Bella és leánya: Etelka alkotta a törzset. A szűk szavú hivatalos írás nem mond semmi érdemlegeset róluk. Sztanyiszlavszkij azt vallotta, hogy „a színész a nép szolgája — a színház az élet tükrözése". Igaza van. Nagy kérdés viszont, hogy a múlt század derekán csakugyan járt-e színházba a nép, s tudott-e a vándorszínész élő kapcsolatot teremteni az író és a közönség, illetve az aktuális mondanivaló és az élet között. Tudott-e a valóság illúziója olyan elementáris erővel hatni, hogy az ingadozókat látóvá, a közömbösöket érdeklődővé tegye a nemzet és az egyéni élet nehéz kérdései iránt? A született színész ugyanis nemcsak közvetítő és tolmács, hanem nagy hitető is. Aki „csak önmagát tudja játszani, az nem színész" — int Goethe. A színésznek „a szerep értelme és karaktere szerint" sokféle alakká kell átváltoznia, hogy képes legyen felgyújtani a képzelőerőt, és el tudja érni, hogy érzéseivel, gondolataival együttrezdüljön a néző. Minden drámai műfaj, minden színpadi mű közönsége ezt várja tőle. Nem sikerül ez mindig még a legjobbaknak sem. Bízzunk benne, hogy — ha csökkent művészi hatásfokkal is — valamit megérzett ebből a varázsból az abszolutizmus korának Békés megyei színházlátogatója! * Nem lehet teljes időszakunk színházi életének ismertetése a helyi öntevékeny színjátszás helyzetének és eredményeinek számbavétele nélkül. Akkor is szólnunk kell róla, ha eddig mindössze egy-két műkedvelő csoport rövid ideig tartó létére és alkalmi tevékenységére tudtunk csak fényt deríteni. (A békési kaszinó égisze alatt működő színjátszók munkájának a megismeréséért ezúton mondok 51