Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

erejében. Tudott hangulatot kelteni önmaga és eszméi iránt, de tudott politikusán érvelni és vitázni is, ha kellett. Országos hírneve, nyílt, egyenes beszéde tiszteletet parancsolt. Mindenki tudta, hogy ami a szívén, az a száján, hogy azt, amit mond, hiszi is — nem akar senkit sem félrevezetni. Jó ismerője volt a kisparaszti életformának és gondolkodásmódnak, s ez a körülmény nemcsak korlátozta, hanem irányította is alakuló kapcsolatait. Nem kereste soha a vagyonosok, a nagy urak társaságát; szívesebben időzött a hozzá hasonló szegények körében — az ő követüknek tartotta magát. Velük egycsapásra szót értett, s azok hittek is benne. Természetes hangvétele, mesterkéltséget nem ismerő lelki alkata szolgált biztosítékul spontán bizalmukhoz. Itt a választókörzetében legfeljebb csak a nagybirtokosok és az egyházi vezetők látták „a régmúlt . . . idők kísértetének", kit — mint valami szánnivaló Don Quijotét — mogmosolyogtak s talán-talán egy kicsit sajnáltak is elvei és „sanyarú sorsa miatt". A többség elfogadta politikai tanait, egyetértett reformjavaslataival. A jövendő megvalósításra váró feladatait és célját látták bennük. A híd szerepét töltötte be itt: „48 ösztönös lázongásától az agrárszocialista mozgalmak tudatosabb szándékai felé jelentette a hidat" (Darvas József). Az Orosházi Függetlenségi Népkör fennmaradt Táncsics-kötetei (megtalálhatók az orosházi Táncsics Mihály gimnázium könyvtárában) is ezt bizonyítják. Nyomtatásban megjelent müveit szinte rongyosra olvasták a népszerű baloldali egyesület művelődni vágyó tagjai. Nem egynek a borítóján látható még ma — a bekötés után — is az egykori árulkodó bejegyzés: olvassátok, okos, igaz írás. Nincs okunk rá, hogy kételkedjünk Nagy Dezső: Táncsics Mihály ceglédi Canossája (1876—77) című tanulmányának igazában, amelynek egyik állításával fentebb vitáztunk. Roppant sokat változott a politikai szemlélet néhány év alatt, s Táncsics, ahogy Móra egyik ismert novellája is tükrözi, hamarosan egyedüli élő szimbóluma maradt 48-nak. Már a „közoktatást és köznevelést illető gyökeres reform tárgyában" benyújtott merész indítványát sem merte pártolni senki. Magányos bölény lett a parlamentben, egyedül maradt nézeteivel, teljesen kiszolgáltatva a hatalmas klérus és a nagybirtokosok dühének. Sőt az országgyűlés alatt még a két protestáns felekezet papjait is maga ellen ingerelte „azon követelése által, hogy a papok — bármelyik felekezetbeliek legyenek is — addig, míg a néptől különböző osztályként léteznek, s a polgári törvényszékek alól kivéve, más, egyházi törvények alatt állanak, képviselőkké ne választathassanak, mert ők is többé-kevésbbé ámítanak, a mennyiben oly dolgokat állítanak és tanítanak, amiket maguk sem hisznek". Erre a sajátos érvelésű gondolatra aztán sorra jelentek meg a papok tiltakozó cikkei. Az ország különböző vidékeiről. Köztük Szűcs Mihály vésztői lelkészé is, aki Irányi Dániel javaslatával egyetértve, utasította vissza a javaslatot. A Kötegyánból Sarkadra meghívott Osváth Imre meg egyenesen hálátlansággal vádolta, s elvek helyett, arra az emberbaráti gesztusra emlékeztette, amellyel Világos után néhány hétre szállást és menedéket nyújtott neki felesége erdőgyaraki birtokán. „Köszönet érte, de ezt nem református vallásának kifolyásául gyakorolta, hanem ösztönözte erre az emberszeretet" — vágott vissza Táncsics. „Magyarázó nyilatkozatának" (megjelent a Magyar Újság 1872. február 29-ei számában) túl merev, megcsontosodott álláspontja, persze, több tetszetős ötle340