Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
s az iskolai vallásos nevelésre — a katekizmus, bibliai történetének tanítására kiszabott idő tetemes csökkentésére, illetve az isten mindenhatóságára vonatkoztak. Ez utóbbiról Táncsics a következő, kicsit nyers megfogalmazású megállapítást tette: „ . .. arról — vagyis az isten „mindenhatóságáról s teremtő működéséről" semmit sem tudunk; „a római pápa, az esztergomi hercegprímás vagy akárki csak annyit tud, mint én vagy a csizmám". Erre a felbőszült tömeg, a „szent csődör: Gonda János 1 " vezetésével nekiesett: „ ... hogy meri az egész világ szent Atyát, a Pápát megbántani", s talán több olyan sértést vágott a fejéhez, mint amivel „a Magyar Állam a szabad elvű írókat rágalmazni szokta: bujtogató, zsivány, vén kutya, vén gazembernek nevezvén". A győzelemittas plébános a községháza kapujában lapult, s a Gonda körül elhelyezkedő, „botokkal felfegyverzett, fanatizált csoport lecsillapítására egy lépést sem tett". A beszámoló szerint végül mégis megérkezett a jegyző. Duda úr, az „igen tisztes ősz férfiú", mellesleg „23 gyermek attya". Vele, a politikai elvbarát jegyzővel ment át a „község fogatán" Öcsödre, sőt az mindaddig ott is maradt, míg csak Táncsics „el nem indult a pusztapói vasúti állomásra". Öcsödön — amint várható volt — szerető emberek nyílt szívű társaságát élvezte. A „hangya szorgalmú, munkás nép" ragaszkodó közössége lelkes örömmel fogadta. Egycsapásra el is oszlott a szentandrási inzultus kellemetlen hangulata Táncsicsban. Különösen a jegyző: Győri Imre, kinek „iránta tanúsított szíves barátsága páratlan a maga nemében", továbbá az általunk már említett Gáti Imre tanító, a demokrata olvasókör „tevékeny mozgatója" vette körül nem mindennapi tisztelettel és figyelmességgel. Persze, nemcsak a két olvasókörben folyó dicséretes szemléletformáló és értelemfejlesztő tevékenységről folyt a szó, hanem bántó sérelmekről is. Váradi Antal és a Molnár fivérek itt kérték fel arra, interpelláljon jogtalannak tartott, végrehajtással zárult perükben. (Tudjuk, félrevezették!) Mások azt panaszolták el, hogyan él vissza az uraság a regálé-joggal (italmérés, malom, halászat), megcsúfolva az ésszerűséget és az emberi egyenlőség elvét. „Óhajtottam volna, hogy az illető miniszter tanúja leendett (volna) a regálék ellen történt méltó „kifakadásoknak" - írta útinaplójában, s fontos kötelességének ismerte el, hogy mind a sajtóban, mind az országgyűlésen küzdjön a regále-jog eltörléséért, „ha a 48-ki törvényhozók nem bírván elég eréllyel — elmulaszták valamennyi jogtalanságot egy csapással megszüntetni, szüntessük meg mi". Sürgetőbb feladata aligha lesz az országgyűlésnek. A javaslatot azonban a jobboldalnak kellene beterjeszteni, — írja — „mert ha az ellenzék indítványozza, mindenesetre leszavazzák". A közéleti-politikai tapasztalatok és képviselői feladatok rögzítésén kívül Táncsics beszámolója pompás képet ad és jó lehetőséget nyújt a kiegyezéskori Nyugat-Békés megyei rész egyéb sajátosságainak a megismerésére is. Nyitott szemmel járt a kerületben. Érzékenyen reagált a rendkívüli és a rendellenes jelenségekre, nemkülönben a számára szokatlan újszerűségekre. Rövid vázlatképek, egy-két mondatos naplójegyzetek, reflexiók közvetítik az író spontán élményeit. Sokra értékelte a „gazdag megye szép földjét", és hozzáértő emberként gyönyörködött „termékeny rónáiban". Szeme előtt megjelent a távoli jövő; 336
