Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Bánfalván (Gádoroson) és Tótkomlóson 3 példányt lefoglalnia, melyet aztán az alispán a tekintetes vizsgáló bírósághoz „hivatalos készséggel" fel is terjesztett. Amint kiderült, Kacziány megbélyegző óvintézkedése nagyon elhamarkodott volt: Sassy Árpádot a pesti esküdtszék szeptember 29-én felmentette a rágalmazás vádja alól, s a lap említett számának lefoglalt példányait „tulajdonosaiknak elismervény mellett visszaadatni rendelte". A szellemi, fizikai, anyagi erejét jól felmérő Táncsics okosan szelektált a rá nehezedő feladatok között. Alapvető emberi kötelességének tartotta különben is, hogy választói előtt tett fogadalmának mindenkor a legjobb képességei szerint tegyen eleget. Józan számvetéssel, következetes önvizsgálattal döntötte el, milyen munkaköröktől váljon meg. Egy katolikus pap barátja — elolvasván az Arany Trombita egyik áprilisi számában a papi notlenség kárhozatosságáról vallott nézeteit, arra figyelmeztette: ne hidd, ne reméld, hogy lapod valaha is nagyobb példányszámot érhet el, „hanem inkább légy készen arra, hogy az év végével alkalmasint kényszerülve leszel azt megszüntetni. Nem tudom, mennyiben pártolnak a világi urak, de azt mondhatom, hogy a főpapság közt hatalmas ellenségeid vannak, kikkel nehéz lesz diadalmasan megküzdened. Ha nem tekintenék is Népkönyvedet, Nép szava — Isten szava című munkádat, hanem csupán az Arany Trombitát, ez maga elegendő ok arra, hogy vesztedre törekedjenek." A jól értesült papnak igaza volt, pedig barátja ekkor még nem terjesztette elő A közoktatás és köznevelés reformja tárgyában készített tervezetét, amelyben a radikális iskolareform megvalósításához szükséges anyagi alap előteremtésére az egyházi vagyon felhasználását javasolta. Emlékezve a jóindulatú figyelmeztetésre, továbbá mert a „világi urak" részéről sem remélhetett túl sok jóindulatot, Táncsics végül is úgy döntött, hogy megelőzi és elkerüli az idegőrlő jogvédő vitákat és a lépten-nyomon kirótt bírságok fizetését, az év végén önmaga szünteti meg harcos lapját, az Arany Trombitát. Azon sem lehet csodálkozni, hogy fogyó erejének jobb összpontosítására törekedve, ott hagyta az Általános Munkásegylet sok gonddal járó (alapító) elnöki beosztását, hiszen igazi szellemi irányítója sohasem tudott lenni. Több ízben maradt alul a tagsággal vívott ideológiai csatákban. Állandóan éreznie kellett, s érezte is, hogy nem tudja levetni magáról a „pórsági burkot" - hogy paraszti mivoltjától ha akarna sem tudna szabadulni. Es bár politikai törekvéseiben mindenkor szoros egységben látta az „egész népsokaságot", elsősorban mégis a „földművesek szószólója" maradt. Érzelmileg is hozzájuk kötődött jobban. Főként azért, mert „az előítéletes emberek" éppen ezeket tárták a legalávalóbbnak a társaságban" (társadalomban), pártfogóra tehát leginkább nekik volt szükségük, másrészt mert „ezek sorsát ismerte a legjobban". Nos, ez a felismerés is siettette lemondását. Súlyos érzelmi és anyagi tehertételeitől megszabadult parlamenti tevékenysége színessé és sokoldalúvá vált. Zömében úgynevezett kényes kérdéseket firtató, jól kihegyezett élű interpellációival és merész érvelésű programtervezetével többször is kellemetlen helyzetbe hozta a felelős kormányt. „A magyar nyelv érdekében" beterjesztett interpellációjában például azt kérdezte a rendeletet kiadó közoktatásügyi minisztertől, „miért parancsoltatik nekünk a törvényekben a német nyelvnek taníttatása", továbbá hogy a kiegyezés dualista szellemében — a paritásos elv védelmében — „szándékozik-e az iskolákra a törvényt 325