Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

egyház- és iskolaügy. Behatóan foglalkozott viszont a szavazati joggal nem rendelkezők hatalmas tömegével, s erőteljesen sürgette: terjesszék ki a választójogot mindazokra, akiknek a szavahihetőségében a hatóságok is bíznak, „akik tanúskodni képesek polgártársaik mellett". Más szóval: „minden becsületes emberre", bármily szegény is. Végezetül még a következő három, roppant eredeti indítványt tette: 1. Ferenc József „a magyar király és ausztriai császár" ugyanannyi ideig lakjék Magyarországon, mint Ausztriában, 2. az állami hivatalnokok ne lehessenek képviselők, minthogy beosztásuk nem fér össze a politikai pártatlanság elvével, 3. a megválasztott képviselők programjukat kézjegyükkel is erősítsék meg, és ha vállalt kötelezettségeiknek nem tennének eleget, úgy az országgyűlés plénuma — a választók tiltakozó jelzése alapján — mint hitszegőket bélyegezze meg őket. Radikális program ez, illik Táncsicshoz. Fókuszában a független és szabad Magyarország ideájával, hitet öntött a kerület választóiba is, akiket óva intett mérsékletre: vigyázzanak! az ő szándéka és akarata — bármennyire elkötelezett és határozott is — önmagában még kevés. Még nem törvény. Ne várják azt se, hogy programjának mindenegyes pontját — kerülete akaratát — tökéletesen érvényesíteni tudja. „Nem ígérem — nyilatkozta józan mértéktartással —, hogy mindezt keresztül viendem, mert egyéni erőm a többség ellen nem győzne, de azt igenis ígérem, hogy ott, ahol akkor és amikor lehet, ezek megtestesítéséért s hazánk önállósága, függetlenségének az 1848-ban lerakott alapokon leendő visszaállításáért amint (tudok) küzdeni fogok, az Isten engem úgy segéljen!" Politikai hitvallásának lelkesítő hatására gomba módra szaporodtak a kerületben a lokális érdekeltségű politikai népköltészet magabiztos hangvételű kortesversei. Közismert népdalok (kuruckori szegénylegény-versek) formáját és képanyagát, különösen pedig a Kossuth-nóta strófaszerkezetét hasznosították, s mint énekelhető dalok, az agitációnak is sikeres eszközei, hatékony támogatói lettek. Sok mindenről adnak hírt ezek a realista versezetek. Hitelesen tükrözik a megszokott nyugalmából kizökkent, kemény összecsapásra készülő vidék hangulatát, az egymásnak feszülő erők nagyságát a győzelem boldog örömét és a politikai felelősségtudat fejlettségét. Az egyik választás után keletkezett versből még azt is megtudjuk, hogy Justh István korteseinek szégyenére „négyszáz nyolcvannal több vala" a Táncsicsra adott szavazatok száma. Egy másik pontos felsorolást közöl — természetesen elmarasztaló bírálat kíséretében — az ellentábor vezérkaráról: a szegény Táncsicsot nem szerető Győri Ferkóról, Foltényiről, Szász Józsefről, Jeszenszkyről, Ravasz Ferenc bíró uramról, a volt albíró Horváthról, továbbá Birkás Jánosról, Konkoly Jóskáról, Smela Jánosról, Fehér Jóskáról, Tóth Jánosról, Zalai Jóskáról, a kutya vő (hü??) Agostonyról stb. (a nevek írásában a kiadványt vettük alapul). Van olyan is, amely az ellentábor választási módszereit gúnyolja ki, tudatosan állítva középpontba a nép-apostol Táncsics ellenfeleinek gyöngéit: a „kvótára-közösügyre Deák-módra stemplit" ütni kész Keblóczkyt és méginkább a helyi földbirtokost: a választókat „megfúlásig" etető és itató Justh Istvánt (az író /. Zsigmond apját) és „kiváló" szónoki képességét: 321