Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

ahonnan az erkölcsi megtisztulás valós reménye ered. Ez az alapja és forrása (más nem lehet) annak az önemésztő bűntudatból és hazafiúi kötelességérzetből töltekező katarzisélménynek, amely magasabb etikai síkra helyezi és aktív honvédő harcra kötelezi el a már szinte teljesen elfásult, közönyös embert. Az Etele (Attila) hősiességére hivatkozó befejező gondolat is általa válik reálissá és igazzá: De nem! Nem hihetem, hogy végre fel ne kelnél; Gyávább te sem lehetsz a hódító Ételnél. Te összemorzsolod, kik bántani akarnak, S önálló nagy hazát teremtesz a magyarnak! Greguss szilárd hitét, korszerű politikai látását és elveit — könnyű felismerni — Robespierre alapozta meg, akinek alkotmányról szóló híres beszédét már a forradalom kezdetén lefordította, s azt 1848 júniusában „a magyar nép figyelmébe ajánlva", a szarvasi Réthy-nyomákban ki is adta. Azonosult a nagy francia népvezérnek ama tézisével is, hogy „az emberi értelem régóta menetel a trónok ellen lassú léptekkel, kerülő utakon, de biztosan . . . Alig védelmezi már más a zsarnokságot, mint a megszokás és a félelem, s főként az a támasz, mellyet a gazdagok szövetsége nyújt neki". Ezeket az irányelveket követte és képviselte a Táncsics közelében élő és tevékenykedő Ar gai és alkalmasint a művelt nyugati államokkal felvett diplomáciai kapcsolatoknak örvendező gyulai Kenézi is. Ő — ahogy ezt Gyermekfajzók (Proletárok) címmel közölt írásának világos okfejtése tanúsítja — egységes társadalmat építeni akaró törekvéseiben is Robespierre álláspontjára helyezkedett, egyetértve annak evidenciaként ható és kezelhető megállapításával: „Európában egy földműves, egy kézműves a nemesember örömére kiképzett állat". Hátborzongató példákkal igazolta a tétel szomorú történetiségét. Pl. ilyenekkel: „A híres, jó erkölcsű Cato — mondja Kenézi — ezrenkint szedte össze a gyermekeket, mint megannyi malaczot, s meghizlalván, drága pénzen eladta őket rabszolgának baromi munkára". Vagy: Veress, akinek „rabszolgái egyszer ajándékban egy iszonyú vaddisznót vittek", a rabszolgát, ki a nyájat megmentette a disznó pusztításától, dicséret és jutalom helyett vérig korbácsoltatta és keresztre feszíttette, mivel „a rabszolgának fegyvert tartania nem szabad, ...., mert majd eszébe találna jutni, hogy zsarnok elnyomói ellen is használhatná" stb. A távoli múlt azonban csak példaként szolgált annak igazolására, hogy a feudális nemes urak kénye-kedvének kiszolgáltatott nincstelenek-proletárok (gyermekfajzók) sorsa alig változott nálunk 1848-ig valamit. Robespierre 1794ben még szinte egész Európára vonatkoztathatta ezt, leszögezvén: „A századok tapasztalata ... szolgának mutatja az embert", függetlenül attól, hogy „a természet azt mondja nekünk, hogy ... szabadságra született... Az erkölcsi világ sokkal inkább, mint a fizikai természet, ... ellentétekkel és rejtélyekkel van tele ... Európa azért pazarolja vérét — figyelmeztetett az éles logikájú forradalmár —, hogy megerősítse az emberiség lánczait", szemben a francia kommünárokkal, akik „azért ontják vérüket, hogy széttörjék a lánczokat". Kenézi megítélése szerint nálunk éppen az ő nemzedékének tette kötelességévé az élet, hogy a természet által az emberek szívébe bevésett szabadságjogokat és 307