Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

a nemzetgyűlésben. Nyílt hangvételű, hitet ébresztő írásain nem érződött semmi gátlásosság vagy feszélyezettség. Önmagát adta köntörfalazás nélkül, maga mögött érezve olvasóinak egyre növekvő, lelkes táborát. Bizalmat sugárzó szavaiból természetes közvetlenség és önzetlen szolgálattudat áradt. Ezért hittek benne a jogaikat kereső szegényparasztok és munkások. Szinte egymásnak adták a kilincset — lakása „ritkán volt falusi panaszos vendégek nélkül". Keserű szavaikból szívbemarkoló emberi sorsok tárultak eléje. Az egyik lehangolóbb és vérlázítóbb volt, mint a másik. „Sok oly szomorú dolognak jöttem a nyomába, miket nyilvánosságra hozni iszonyodnám" — kesergett olvasóinak. A szerkesztőséghez befutott „panaszos levelekből" és az időt rabló személyes „beszélgetésekből" végül is azt az egyértelmű tanulságot kellett leszűrnie, hogy „temérdek baj van az országban a legelő, úrbéres földek, szőlők, regálék, tagosztály stb. miatt", s ezért új törvényre lenne szükség. Ezek a meghallgatást és támogatást kérő fájdalmas segélykiáltások jelölték ki és szabták meg számára a politikai tevékenység fő területét és irányát: harcolni hittel és erővel a visszaélések megszüntetéséért, a szegények igazának tisztázásáért és érvényesítéséért. A mindössze 9 hónapig prosperáló Munkások Újságának ennélfogva aligha van olyan száma, amely ne foglalkozna velük. Elvi cikkek és kisebb-nagyobb tudósítások tartják napirenden a földkérdést, igazolásul mintegy, hogy a mezőberényi és az orosházi ellenállást és tiltakozást nem szabad és nem lehet elszigetelt jelenségnek tekinteni. A Munkások Újságában tucatnyi közlemény szól a mai Békés megye lakóinak, földmívelő parasztságának a gondjairól. Az orosházi zsellér Deák Ferencnek az igazságügyminiszter Deák Ferenchez címzett levele — továbbítására és a tőle kapott válasz közzétételére Táncsicsot kérte fel — arra utal például, hogy a földmegváltás (földkérdés) és a katonáskodás ügye a község szegényparasztjainak a tudatában sem választható el egymástól, két egymással szoros kölcsönhatásban lévő dolog. Igazolásul lássuk a levelet, magát:" Tisztelt Deák Ferenci igazságügyminiszter, ne vegye rossz néven, hogy illy szegény emberek, de jó hazafiak méltóságához egy-két szót szólnak. Úgy olvastuk az újságból, hogy azt mondta urasága az országgyűlésen, hogy sokkal célszerűbb, ha a zsellérek magok fizetik a megváltást, mintha az álladalom fizetné. Ezen mi megkeseredtünk; mert az igazságügyminiszterséget mi úgy értjük, hogy az ollyan hivatal, aki azt viseli, nem személyválogató, szegény vagy gazdag előtte mindegy ... És én orosházi Deák Ferencz, ki ezt írni bátor voltam, mint zsellér, annyira buzdítottam már az orosházi zselléreket a haza és szabadságunk védelmére, hogy már nemhogy készen nem volnának, hanem haragusznak is, hogy rendeltetésük nem jön a minisztériumtól az indulásra. Csakhogy mi szegények vagyunk, hogy a magunk költségén menjünk az ország szélére, pedig milyen örömmel és elszántan a mi kedves atyánkfiainak segítségökre. — Tapasztalhatták már a nagy urak is, hogy a szegénység nagyobb elszántsággal bir, mint a birtokosok. írtam Orosházán, October 3-dikán, zsellér Deák Ferencz földmívelő, saját kezem írása." Az Ágoston György-féle csákói legelőfoglalást lezáró statáriális perben részes, dorgálásra ítélt, s a szabadságharcban hősiesen helytálló orosházi zsellér Deák Ferenc levele nem jutott el névrokonához. Amikorra Táncsics kézhez kapta,