Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Deák már nem volt az igazságügyi tárca élén, ennélfogva csak a beadvány szövegét közölhette le a Munkások Újsága október 13-i száma. Osgyáni (Osváth) Imre már említett első tudósítása szerint a kötegyániak nyugalmát is a földkérdés kavarta fel. Nem a birtokelosztás aránytalansága idegesítette őket, hanem azok az intézkedések és mesterkedések, amelyekkel a földesúr — hasonlóan a mezőberényi és orosházi példához — felrúgva a régi szerződéseket, ki akarta forgatni a jogaikból őket. „Mi az urak földét a világért sem kívánjuk elvenni, s a türelemhez is hozzá vagyunk szokva, de ám a magunkét sem engedjük örömest" — szögezték le papjuk előtt a parókián összegyűlt szegényparasztok. Szükségük lett volna pedig jócskán többre is, hiszen „szinte kétezer lélek" lakta a községet, és csak „18 úrbéres sessioföldet" tudhattak a magukénak. Az elkeseredett hangulatot azonban nem ez az elenyészően kicsiny „ingatlansaját" okozta, hanem az a „csaknem annyi hatoddézsmás föld," amelyet „örökös contractus (egyezség, szerződés) mellett... akkor nyertek, ... amikor az urbárium bejött". Maga a földesúr ajánlotta nekik: „ ... ne válaljanak (!) kendtek urbáriumos földet, mert attól adózni kell; adok én hatod-dézsmára örökösen firól fira, s adót sem fizetnek tőle soha". Nyolcvan éven át fizették tisztességgel a bérletet, „mégis a múlt évben az urak ki akartak abból bennünket vetkeztetni", közölték Táncsiccsal. Ügyük ekkor egészen a Helytartótanácsig jutott, s az a benyújtott dokumentumok alapján nekik adott igazat. Elképesztő, hogy ennek ellenére, a márciusi forradalom után alig két hónappal, megváltozott politikai viszonyok között már új ellentámadásba ment át a reakció. (Talán szervezett fellépésről van szó?) „Most már ismét fenyegetnek bennünket — panaszolták a tanácsot kérő kötegyániak —, hogy az úrbéres földeinken kívül minden más nemű irtásaink vagy hatodos földeink visszaesnek az uraság birtokába, ... akkor azután hacsak az úrbéres földek maradnak nálunk, nagyobb része közönségünknek koldus tarisznyát akaszthat nyakába, s ha az ország neveltetni fogja is gyermekeinket, mit tartani nem leszünk képesek azokat." Táncsics „a nem kilenczedes földekre nézve" megnyugtató megoldásként „a község által fizetendő örök váltságot" ajánlotta. Különben „a nép nem lesz egészen kibontakozva az úrbéri viszonyokból; a minek pedig minden áron meg kell történnie, hogy kiki tudhassa, mi az övé". A másik kötegyáni levél az „őrsereg" — azaz a nemzetőrség — augusztusi verbuválásakor történt anomáliákról tudósította az ország népét, és a hivatalos rendelkezések Bihar megyei önkényes módosítására hívta fel a figyelmet. Ezt a hírt tette hamarosan még nyomatékosabbá az akkor szintén Bihar megyéhez tartozó Sarkad község elöljáróival perelő Keztyüs Lajos, Seres István és Kiss István október 15-én kelt közleménye. Mi volt az oka heves kifakadásuknak? Az, hogy bár a törvény határozottan kimondotta — ezt Táncsics is megerősítette a sarkadiak cikkéhez fűzött glosszájában —, miszerint „a helyettesítés meg nem engedtetik", mindössze „a család fenntartására múlhatatlanul szükséges egyetlen fiúra vagy vőre" kell hogy „tekintet legyen", ennek ellenére a toborzásokon részt vevő megyei küldöttség „a helyettesítést mint megyei határozatot bizonyosnak állítá". Mérhetetlen elkeseredést és visszatetszést szült ez a bejelentés. Sarkadon például, ahol „egy kurta nap 294