Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

.. elfoglalt földek és az elkülönözött legelők pedig menjenek vissza az illető községeknek" (ezt az elvet fogadta el az 1853-ban kiadott úrbéri pátens is), „mert egyedül ez az oka, hogy a földműves polgárok nem lelkesülnek, földet — csak földet kiabálnak, mihelyt katona kiállításáról van szó". Hasonlóan vélekedtek és követeltek földet a mezőberényiek is, akik a földesúr, báró Wenckheim László írásos beadványa szerint „azon ürügy alatt és kiabálással, hogy Ha katonát kell adni, a földeket el kell osztani, folyó hó (október) 9-én fellázadván, s előbb lobogókkal és dobszóval a falut bebarangolván, onnan roppant tömegbe kiindulva, majorsági földjeinket sorra járták, s azokból agyonveréssel, ijesztgetés közben hajdúinkat, csőszeinket, béreseinket, gulyásainkat, csikósainkat, kondásainkat s juhászainkat, szóval minden cselédeinket mindennemű marháinkkal együtt kiparancsolták s elűzték, tanyáinkat vad dühvel feldúlták, a kerítéseket s garádokat szétrombolták, az árkokat behúzták, a fákat s veteményeskerteket elpusztították, az őszi vetésekre csordákat és csürhéket hajtottak, a burgondi répát és burgonyát részint öszvetipratták, részint szekerekkel elhordták, a lakóházunknál lévő angolkertet marháiknak felszabadították.. ., ily féktelen erőszakkal mint egy 8000 hold . .. majorsági birtokunkat elfoglalván, s minket a határból kitiltván". Táncsics élénk érdeklődéssel kísérte a Mezőberényről szóló híreket. A valóságos helyzetet jól ismerve, megértette az évtizedes hiábavaló küzdelembe belefáradt nép vad indulatát. Valószínűleg tudott arról, hogy a földesúr a március 22-én Gyulán tartott nagygyűlésen örömmel üdvözölve „a közszabadság felvirradását", a „törvényjavaslat sorsát nem tekintve", tüntető nagylelkűséggel vállalta a Wenckheim család minden tagja nevében, miszerint „minden jobbágyaikat teljesen egyenrangú honfiaknak tekintik, és örökre lemondanak mindazon szolgálataikról, melyek eddigelé őket illették". A mezőberényiek által nyomtatásban megjelentetett, ún. „pörkivonat"-ból pedig arról győződött meg, hogy a parasztok által régtől fogva használt s „a víztől temérdek költségekbe került gátakkal megmentett" legelőt jogtalanul követeli a földesúr. Ezért tartotta ő is törvénysértőnek Békés megye Állandó Bizottmányának az Országos Honvédelmi Bizottmány (mindkét helyre elküldte panaszos levelét Wenckheim László) utasítására hozott, 8 súlyos pontra alapozott intézkedését. Közte természetesen a rögtönítélő bíróság drákói ítéletét is, amely Frey Ádámot kötél általi halálra, 48 társát pedig nehéz vasban eltöltendő rabságra kárhoztatta. Közérdekűnek látván az ügyet, erkölcsi kötelességének tartotta, hogy leleplezze az indulatos lázadást kiváltó földesúri önkényt, nyilvánosságra hozta a mezőberényi szegényparasztok igazát tanúsító „pörkivonatot", amelynek szó szerinti közlését a Munkások Újsága 1848. november 7-i számában ezekkel a gondolatokkal vezette be: „Szegény Berényi polgártársaim, nem tudom, igaz-e, mit Kossuth hírlapjában olvastam, hogy kendtek vonakodtak újoncokat adni, s a volt uraság jószágát pusztították, s azért most brachium, karhatalom alkalmaztatik kendtek ellen. Nagyon sajnálom kendteket. — Mikor június közepe táján Békésben jártam, s kendtek helységében is megfordultam: sírt bennem a lélek, midőn kendtek előadásából és határbeli térképükből láttam, miként forgatta ki kendteket az uraság földeikből. Kötelességemnek érzem itt a pörkivonatot közleni, mit kendtek nekem kinyomtatva adtak. Alkalmasint azon 288