Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Táncsics az ember- és szemléletformáló gyermek- és ifjúkori élményeknek, illetve a felsorolt személyiségjegyeknek tulajdonította tehát, hogy oly gyakran került ellentétbe „az ingadozó véleményű képviselők sokaságával". Valószínűleg igaza volt, hiszen ebből a nézőpontból ítélve, tökéletesen érthető, miért nem szívelte sem a „kötelességmulasztó, henye vagy csak kártyázó", sem a személyes áldozathozatalra képtelen és csak szóban demokrata honatyákat. Egységes falanxot képezve támadtak rá ezek, valahányszor olyan javaslattal állt elő, amely sértette egyéni érdekeiket. Ilyenkor a legdurvább obstrukciós eszközök bevetésétől sem riadtak vissza. „A tulajdon szentségének védelmében" előbb a szőlődézsma kárpótlás nélküli eltörlésére, majd a legelőelkülönözésre — úrbéri rendezésre — tett javaslatának a tárgyalását akadályozták meg „mesterségesen szervezett kacagással, röhögéssel. . ., kiabálva, hogy most nincs ennek ideje, most a hazát kell megmenteni". Nem tűrték el bátor hangú kritikáját sem. Nagy fondorlattal elkoboztatták (1849-re be is tiltatták) a Munkások Újságának azt a számát, amely róluk szólott, amely az ő mesterkedéseiket pellengérezte ki, azt állítván, hogy úgy beszél benne, mintha „a Ferdinánd császár-király által hirdetett proklamációt támogatná". Ellene hangolták Kossuth Lajost is, aki egyrészt magához hívatta, és kijelentette előtte, hogy „ha nem Táncsics volna, az igazság kezébe szolgáltatná át", másrészt — elfogadva álláspontjukat — nem mulasztotta el, hogy adott alkalommal le ne szögezze neve említése nélkül: „Nem a legelőkkel kell most vesződni, hanem a hazát kell megmenteni". Kossuthot — igaza van Varga Jánosnak — taktikai érdekek is befolyásolták. Az 1848 őszén a Deák által készített és az 1848: IX. tc-nél radikálisabb tervezet — törvénnyé emelését Jellasics betörése akadályozta meg —, illetve az úrbéres és majorsági földekkel kapcsolatos, 1849. április 19-én Kossuth által kibocsátott rendelet (törvényjavaslati szintű tárgyalására már nem volt idő) ismeretében feltételezhetjük, hogy valóban azt a szoros összefüggést is érzékelte, amely Táncsics javaslata és a haza megmentésére hivatott honvéd-zászlóaljak, nemzetőri seregek, szabadcsapatok sikeres toborzása között fennállt. Kossuthot azonban joggal késztette meggondolásra az a felismerés, hogy a Táncsics-féle gyökeres reformmal éppen annak a nemesi rétegnek a támogatását tenné kockára, amelytől pedig a haza megmentésére verbuvált hadsereg katonai vezetését és az államháztartás anyagi alapjainak a lerakását, előtermetését remélte és várta. * Mindez nem kisebbíti Táncsics politikai érdemeit. Szemléletének fejlettségét igazolja, hogy az említett összefüggést világosan felismerte. Arra vall ez, hogy^ nem egymástól elszigetelten látta a társadalmi mozgás jelenségeit. Hozzá hasonlóan éreztek és gondolkodtak újságjának vidéki levelezői is. Az egyik siklósi híve például egyértelműen leszögezte: „Vérünket potomra nem örömest ontjuk". Hasonló gondolkodásmódot tükrözött a mezőberényi és az orosházi „földfoglalók" elfojtott tiltakozása is. Utóbbiak — együttrezdülve Táncsics elveivel — például azt követelték, olyan törvényt hozzon az országgyűlés, hogy „ami földet bírtak Mária Terézia idejébe (sic!) a földesurak, maradjanak azok nekik, a többi