Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

1848) elsőként szólaltatták meg az egyszerű népet. „A kevésbé tanult sokasághoz" szóltak, követelvén sok más között a hűbéri szolgaság teljes eltörlését — a társadalmi átalakulást, a parasztság teljes felszabadítását téve a kor elsőrendű politikai feladatává. Vajda és Táncsics baráti kapcsolatainak — sajnos — nem voltak kimondottan Békés megyei vonatkozásai. Ezért bármennyire kínálja is magát a plebejusán népi gyökerű eszmei rokonság elemzése, le kell mondanunk róla. Nem tartozik vizsgálódásunk körébe. Hogy mit jelentett Táncsics népszerűsége szempontjából március 15-e, azt a júniusi nemzetgyűlési választások érzékeltetik a legjobban. Amikor Petőfit saját szülőföldjén buktatta meg a reakció, őt nem kevesebb, mint öt kerület kérte fel követének, köztük a békési és a szarvasi is. Az Életpályámban ezeket olvashatjuk erről: „Alig ejtetett meg Siklóson megválasztatásom, Békés város küldöttsége jött, meghívott engem, és azonnal meg is választott. Ugyanez alkalommal fölhívtak Szarvas város polgárai is, de kinyilatkoztatám, miszerint két vagy éppen három területet képviselni a törvény nem engedi, és mivel a már két helyen történt megválasztásom valamelyikéről is le keilend mondanom, a meghívást nem fogadhatom el". Végül — mint tudjuk — Siklós követe maradt. Nem tudhatni pontosan ma már, kik lehettek a helyi javaslattevők. Nem is fontos túlságosan. Tény viszont, hogy Táncsics döntése — vagyis a békési és a szarvasi mandátum visszautasítása — nem zavarta meg az egészséges politikai és személyi kapcsolatok felvételét és kiépítését. Ez a Munkások Újságának tudható be, amely a Függetlenségi Nyilatkozat szellemi előkészítésében, a független és szabad Magyarország eszméjének a propagálásában kiemelkedő szerepet játszott. A forradalmi vívmányok megőrzéséért küzdő, igénytelen külsejű, de bátor hangvételű népújságot hamar megszerette és magáénak vallotta a nép. Szerette, mert bátran küzdött a demokratikus jogok kiszélesítéséért, okos érvekkel követelte a regáléjövedelmek megszüntetését, megalkuvás nélkül harcolt a tagosítások és legelőelkülönítések során elkövetett visszásságok orvoslásáért, a nincstelen paraszti tömegek földhöz juttatásáért, a Habsburg-érdekeket védő arisztokraták és a klérus birtokainak lefoglalásáért és szétosztásáért. Nyilvánvaló, hogy még a politikai szempontból fejlettnek mondható Táncsicsnak sem voltak tökéletesen kikristályosított, változtathatatlan társadalompolitikai elképzelései. Sokat alakult ő is a vallató időben, a márciusi események hatása alatt. Ekkor vált radikális reformerből forradalmárrá. Addig — mint az örök váltság elvének harcos szószólója — olyan jobbágyfelszabadítással is egyetértett volna, amely egy szesszió föld árát — a föld minőségétől függően — 1000—1500 forintban határozza meg. Jól ismerte pedig, amint ezt az alábbi idézet is tükrözi, a természetjog egyenlőségtanát: „Ha most azt vetné valaki ellenem — írta —, hogy kevés az említett ár egy sessioért váltságdíjul, azt felelem: minden gazdának annyihoz, mennyi családja fenntartására szükséges, ingyen is természetes joga van; ellenben annak, kinek ősei többet foglaltak el, mint mennyire szükségük vala, igazságos kötelessége a fölösleget ingyen is átengedni; csak munkájának, fáradságának gyümölcsét tarthatja meg igazságosan, nem pedig a földet, mely nem az övé, hanem mindnyájunké, kik abból élni kényszerülni vagyunk a természet törvénye szerint". 285