Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

közül. Nem tudtak sokat persze Kossuthról sem, kit szintén közelebbről kívántak ismerni, mert — mint mondták — „ők tettek bennünket szabad polgárokká", s ezt „a gyermekeknek is tudniok kellene", hogy „idővel áldhassák jóságokért". Valójában kevesen hallhattak róla s még kevesebben ismerhették személyesen a szabadságharc előtti Békés megyében. Önéletírásából, az Életpályámból sem következtethetünk másra. Egyedül a Vajda Péterhez fűződő barátságról tudunk bizonyosan (Karács Teréz jóval később került Békésre). Ő csakugyan barátjának vallhatta a nála 9 évvel idősebb, szintén dunántúli születésű Táncsicsot. A közös jobbágyi eredet, a paraszti élmények áradása, a belülről szemlélt paraszti sors elkötelező ereje, az elnyomott nép igazának lankadatlan kutatása és a felismert természeti törvények, általános emberi szabadságjogok hirdetésének példamutató buzgalma az embertelen feudális erők ellenében számos közös személyiségjegyet formált ki bennük. Külön tanulmányt érdemelne ez a viszony. A példák hosszú sorával lehetne igazolni a nézetazonosságot, rámutatva közben a megegyező forrásokra és a gyakorlati megoldások terén mutatkozó hasonlóságokra. Mint a szorgos méhek, úgy gyűjtögették mindketten a hasznos tapasztalatokat, és érlelték a gyökeres változást előkészítő elméleteket, nem hagyva figyelmen kívül egyetlen kecsegtető alkalmat és lehetőséget sem. Nagy osztályöntudattal bíró, hasznos polgárok kívántak lenni. Ismerték és számon tartották a művelt Európa minden jelentős bölcselőjének társadalompolitikai elveit. Nemcsak a francia materialista filozófusok, utópista szocialisták és moralisták elméleteire meg a természettudományok gyors fejlődését elősegítő felvilágosodás eszmevilágára építettek, hanem a klasszikus német filozófia nagy reprezentánsainak és társadalombölcselőinek a műveire, sőt a kor legmodernebb pedagógiai irányzataira is. Ezek alapján tettek hitet a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetését szorgalmazó, „nemzeti és nyelvi egységet teremtő, szigorúan szabadelvű nevelés" mellett. Nem alaptalan a feltevésünk, hogy Vajda Péternek a szentháromság-tagadók vallása iránti rokonszenvét is Táncsics alapozta meg és formálta ki, feltehetően már 1836-ban, amikor Erdélyből hazatérve — a fiatal Teleki Sándor gróf nevelője volt — Garay Jánosnál, Vajda sógoránál és barátjánál kapott szállást. Táncsics ugyanis nagy érdeklődést tanúsított a számára ismeretlen felekezet iránt, s roppant kedvező véleményt alakított ki róla. Önéletrajzában azt szögezte le, hogy „a létező vallások között egyedül az unitárius vallás felel meg leginkább a józanész követelményeinek". Körülbelül ezt vallotta Vajda is, ahogy ezt egy Socinusm hivatkozó Székácsnak írt levél is igazolja. Barátságukat a budai hegyekben tett közös kirándulások és a Kunoss Endrével együtt szerkesztett rövid életű lap: a Természet (melléklapja a Lombok volt) is erősítette. Csak a magyar társadalmi-politikai valóságot és az eszmék forradalmasító erejét értékelték túl. Ezért kerültek minduntalan szembe a cenzúrával és a törvénnyel. Kicsit a jövőben éltek; inkább a „messze jövendővel" vetették össze a „jelenkort", nem izgatta őket túlságosan a múlt. Nem mérték fel aprólékos pontossággal a megszokás és a történelmi hagyomány erejét, a nemzet érettségi fokát, annak ellenére, hogy „a végzetszerű sors" belenyugvást sugalló, divatos elméletét sem fogadták el. Újságaikban {Világ; 1841, illetve Munkások Újsága: 284