Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

nem volt mentség. A félrehallott mondat olyan mély gyökeret eresztett az irodalmi tudatba, hogy még az én generációm is így tanulta a gimnáziumban. Még nagyobb nehézségbe ütközne Garanvölgyi Aladár és Tisza Kálmán azonosítása. Nemcsak Kárpáti Aurél, mások is azt állítják ugyanis, hogy a nagyszerű emberi tulajdonságokkal felruházott, rokonszenves ifjú Garanvölgyiben „könnyen ráismerni Beniczky Lajosra, a szabadságharc merész bajnokára, akinek nevéhez számos hőstett fűződik". Valóban; Jókait baráti érzések fűzték Zólyom megye egykori alispánjához, a 48-as honvéd alezredeshez. Csodálta hősiességét, vakmerő katonai manővereit, magabiztos radikalizmusát. Nem is kegyelmezett neki az osztrák hatalom. Világos után előbb halálra, majd kegyelem útján 20 évi várbörtönre ítélte. 1857-ben kiszabadult ugyan Kufsteinből, de összeesküvés vádjával 1864-ben újra perbefogták és letartóztatták. Először most is halálbüntetést mértek rá, amit később 10 évi börtönre változtattak. így került a csehországi josefstadti börtönbe, ahonnan Jókainak titokban egy-egy levelet is küldött. A koronázási ünnepre kiadott amnesztiával jött haza. Ekkor, mint a magyar honvédek egyesületének elnöke A Hon útján petíciót jelentett be az egylet 1867. október 6-ára Aradra tervezett országos honvédgyűlésének a betiltása ellen. A belügyminiszteri határozat így indokolta az engedély megtagadását: „ ... bár mi legyen is az aradi gyűlésnek célja, a hely és az idő, melyre az kitűzetett, annak olynemű tüntetés színét kölcsönzik, mely a régi sebeket újra feltéphetné, a kölcsönös bizalmat megingathatná és könnyen ellen tüntetésekre adhatna okot". A rendezvényt tehát merész kihívásnak minősítette az államhatalom. Óvatossága nem volt indokolatlan. Nem is lehetett sikere Beniczky petíciójának. Hiába hivatkozott az általa vezetett egylet alapszabályban rögzített állam iránti kötelezettségeire, továbbá a „június 10-én diadalt ült" ügy — a kiegyezés tiszteletben tartására, és nehezményezte a szabadság elvének bátortalan kezelését és félszeg megsértését: „Nem hihettük, hogy a halottak emlékét szentelő kegyeletünk nyilvánítása, a kölcsönös bizalom kötelékeit felbontó tüntetés színét viselhetné" — fellebbezésének nem adtak hitelt. Beniczky — sajnos — nem sokáig élvezhette „szabadságát". A következő év nyarán holttestét — kezét-lábát összekötve — a Duna hullámai vetették partra. Orgyilkosság áldozata lett. A mi szempontunkból élettörténete azért érdekes, mert arra figyelmeztet: nem lehetett ő sem egyedüli és kizárólagos mintája Garanvölgyi Aladárnak, bármily bőséggel aknázta is ki élete motívumait Jókai. A kőszívű ember fiai alapkonfliktusának és jellemrajzának a Tisza családdal való azonosítása jóval egyértelműbb és kézenfekvőbb. Annak ellenére, hogy a „lélekcserélő időkben" a családi egységet megbontó „generációs ellentét" gyakori jelenség volt. A Baradlayak története sem kizárólag a Tiszáékéval rokon, több ehhez hasonló példát vonultatott fel az élet. Joggal óv Lengyel Dénes minden azonosítástól, rámutatván arra, hogy a regényben megjelenített szituáció nemcsak a Tisza, hanem pl. „az Almássy és a Beöthy családra is emlékeztet. Mindhárom családban vannak hasonló események és jellemvonások, de adódnak különbségek is". Kárpáti Aurél nemcsak az alapkonfliktust, hanem a főszereplőket is határozottan Tiszáékhoz köti. Ezeket írja: „A kőszívű ember nem más mint, gróf Tisza 258