Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

István nagyapja, Tisza Lajos. Hajthatatlan rideg, keménykezű férfi volt az öreg Tisza, akinek három gyermeke: Kálmán, Lajos és László lett modellje A kőszívű ember fiainak. Közülük László tudvalevően a szabadságharc alatt esett el". A párhuzam pontosságát azonban nem firtatja tovább, sőt — több árulkodó jellemvonást érzékelvén az egyes figurákban — rögtön hozzá is teszi, hogy „az író romantikus színező hajlandósága" és „erősen lírikus alaptermészete" miatt most sem tudott tökéletes másolatokat csinálni; — „ . .. akik a Tisza család történetét ismerik, tudhatják legjobban, mennyire tért el Jókai ebben a regényben az adott valóságtól". Szögezzük le tüstént: nem gáláns gesztusból fogalmazott így Kárpáti Aurél. Jókainak sohasem volt olyan önfegyelme, hogy naturalista hűséggel és pontossággal precíz portrékat és fényképeket gyártson. Fantáziáját „még a pártfegyelem sem tudta lehúzni a földre" (bár erről sok legenda keringett annak idején), ha eszméi a fellegekben jártak. Miért kívánnánk ezt egy prózában írt hősköltemény olyan héroszainak és névtelen hőseinek az ábrázolásakor, akiknek halálmegvető bátorságáról egész életén át csak a csodálat és a meghatottság hangján tudott szólni? Jókai most sem „másolta" a valóságot. Ezért sejlik fel Baradlay Ödön alakja mögött a 48-as miniszteri fogalmazó Tisza Kálmánon kívül a délvidéki majd erdélyi kormánybiztos Beöthy Ödönnek, a polgári demokrata Irányi Dániel-nék és a szabadságharc Bihar megyei mártír forradalmárjának: Szacsvay Imrének s ki tudja még rajtuk kívül hány általunk nem ismert hősnek a képe (Tóth Lőrinc?). A sajátos családi képlet — nem férhet hozzá semmi kétség — leginkább a hírhedt bihari adminisztrátor — a középnemességből szívós akarással és kitartással a legelőkelőbbek közé törtető, elkötelezetten Habsburg-párti geszti kiskirály: Tisza Lajos családját valószínűsíti, amelyben — mint tudnivaló — csak fiúgyermekek voltak. A családfő, akinek a neve nem csengett valami jól sehol az országban, nehezen elviselhető, ellenvéleményt nem tűrő, gátlástalan akarnok, minden reformtörekvés esküdt ellensége volt. Ahogy Bóka László írja A lírikus Агапу-то\ értekezve, mint „a megbízható magyar főurak egyike", ott szerepelt „a legaljasabb főúri hazaárulók sorában ... a Windischgrätz számára készített kétarcú Kulmer-jegyzékben". Vele szemben felesége: gróf Teleki Júlia a család pozitív pólusa, ki „nem egyszer békítette ki a világot ura kíméletlenségeiért" (lásd Gyöngy ösy László: Arany János élete és munkái), а Teleki család legnemesebb hagyományainak őrzője és folytatójaként méltó eszmetársa volt unokatestvéreinek: a drámaíró-harcos diplomata Teleki Lászlónak, aki Kossuthnál hamarabb ismerte fel a dunai népek konföderációjának a szükségességét; Teleki Sándornak, a „vörös grófnak", aki Világos után külföldre emigrálva is lelkes katonája maradt az európai szabadságmozgalmaknak, miközben itthon a császári hadi törvényszék élet- és vagyonvesztésre ítélte, és in effigie felakasztotta, és leginkább Teleki Blankának, aki nagy önfegyelemmel és magasrendű segítőkészséggel tűrte kufsteini börtönét, és a legkritikusabb időkben sem tagadta meg köztársasági elveit. Júlia grófnő jótékonysága és emberszeretete is közismert volt megyeszerte. A visszaemlékezők szerint valóságos Baradlay né volt, pedig őt ekként jellemezte Jókai: „Nem nő volt, nem asszony: egy szent volt. 259