Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

érzékenységet sem, hiszen a kigyósi nábob leánya 10 évvel korábban — azaz 1872. július 18-án — boldog házasságot kötött unokatestvérével: Wenckheim Frigyessel, s ezzel az „óriási birtok a rokonságban maradt". Tudjuk és állítjuk: mindezek nem jelentik azt, hogy egyben a korabeli fővárosi lapoknak Wenckheim József haláláról és nagy pompával végbement temetéséről közölt híradásai nem voltak, nem lehettek befolyással akár tudatosan, akár tudat alatt az Egy magyar nábob cselekmény- és jellemrendszerének a kialakulására. Különösen a Budapesti Hírlapé, amely szinte csábított is a képzelgésre. Ilyeneket olvashatunk itt például a megboldogult ritka eredeti kedélyéről: „Ennek egyik legsajátságosabb vonása utolsó házassága volt, mely egy igen egyszerű és szerény körű hölggyel igen kevés idei ismeretség után ment végbe. E frigyből egy hároméves leányka maradt hátra, ki 13 év múlva a leggazdagabb örökösnők egyike lesz Magyarországon". Majd azzal folytatta, hogy a gróf kislánya nevelését „egy közeli rokonára hagyta"; végül pedig ezt tette hozzá a tudósító: az örökösnő anyja „tudomás szerint szegény családból való". (Az idézeteket Dömötör Sándor dolgozatából vettük át.) Pompás váz ez akár egy széles alapra fektetett regényhez is. Éppen ezért nyugodt lélekkel megkockáztathatjuk, hogy az események ilyetén aktualitása feltétlenül élénk figyelmet és fokozott érdeklődést váltott ki az íróból. Talántalán még a régebb idő óta ismert és feldolgozásra váró felvidéki történet gyorsabb megírására is ösztönözte. Még az is elképzelhető, hogy ahhoz sok frappáns ötletet és új színt is adott. A másik két regény: Az új földesúr (1862) és A kőszívű ember fiai (1869), ha lehetséges, még az Egy magyar nábobnál is lazább kötődéssel tapad megyénkhez. Mindkettő a geszti Tisza család révén. Az új földesúr — Jókainak ez a legtöbbet vitatott s hosszú időn át legjobbnak tartott műve — például olyan lazán, hogy ma már érzékelni is alig lehet. Ha nem árulta volna el a titkot nevelt leányának: Hegedüsné Jókai Jolánnak az író maga, fel se tűnne senkinek se már. Tőle tudjuk, hogy a magyar föld nagy átalakító s a magyar faj erős asszimiláló erejének a dokumentálására hivatott Ankerschmidt lovagot Tisza Kálmán apósáról: Degenfeld Schomburg Imréről mintázta. Ennek megfelelően a Garanvölgyi Aladár—

Ankerschmidt Eliz (Erzsébet) közötti frigyet Tisza Kálmánnak Degenfeld Schomburg Ilonával 1860 nyarán kötött házasságával kellene azonosítanunk. Ezt, persze, fel lehetne tételezni, minthogy a tiszántúli kálvinista Dégenfeld család birtoka könnyen lehetett határos a Tiszák nyírségi földjeivel. A bizonytalanságot az okozza, hogy sokáig úgy élt a köztudatban — s ez az író egy félreértett mondatából eredt —, hogy az új földesúr: Ankerschmidt lovag képmása a megszelídült bresciai hiéna, Haynau volt. Regénye egyik kiadásának utószavában ezeket közölte róla: „Én láttam egy este Haynau tábornokot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú, darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többek, akik hallották tőle ezen erős mondást: 'Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren' (Mi, magyarok, nem hagyjuk, hogy jogainkat eltöröljék, megsemmisítsék). Már akkor ... magyarországi földbirtokos volt". Utána hiába magyarázkodott Jókai, hogy talán csak az ötlet eredt innen, ebből a találkozásból, a figura — az új földesúr már nem; az több hasonló alakból van összegyúrva, 257