Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

meghatározásáig, a mulasztások ellenőrzésétől a szülőkkel való kapcsolatokig, a tanítóképzéstől s a tanítók képzettségi szintjétől a tanulókkal szembeni követelményszintig minden lényegbe vágó iskolaszervezési, pedagógiai-didaktikai kérdésre kiterjedt. Sajnos, ezeket a tapasztalatokat Eötvös aligha tudta népszerűsíteni és alkotó módon hasznosítani már. A benne lobogó nyughatatlan tennivágyás nem engedte, hogy önmaga sorsával törődjék. Szeme előtt mindig nemes célok, emberfeletti erőt követelő távlati feladatok lebegtek. A sokféle munka és fáradság felőrölte egészségét, s 1871. február 2-án meghalt. A művelődésügy európai látókörű, tudós humanista vezetőt veszített el benne. Olyan kultúrpolitikust, akinek népoktatási rendszere biztos alapot adott ahhoz, hogy a polgárosodás megkövetelte ipari és kereskedelmi oktatási formák kiépülhessenek, és széles alapokra helyeződjenek. Akinek figyelmét nem kerülték ki az oktatásügy apró kérdései. Mindenre volt gondja. Jó tankönyvek íratására, ügyes szemléltető eszközök készíttetésére és azok iskolai alkalmazására, polgári iskolák, tanítóképző intézetek felállítására. Törődött az egyetemi oktatás minőségi fejlesztésével, sokat tett az európai színvonalú tudósképzés személyi és tárgyi feltételeinek a biztosításáért. Belőle éltek, reá építettek későbbi kultúrpolitikusaink. Számukra is ő jelölte ki az utat és szabta meg a teendőket. Nem lehet találóbb axiómával gondolni rá, mint az általa készített Napló Szalayra emlékező első mondatával: „Haszontalan dolog az élet, ha azt hasznossá tenni nem iparkodunk". Önnön életének szép tanulsága és igazsága — tökéletes summázata ez. Azt pedig, ki egész életét önzetlenül nemzete felemelésére áldozza, ki minden percét annak szenteli, nem feledheti el az utókor, nem feledheti a nemzet. 235