Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

A Széchenyi István által 1830-ban életre hívott országos szervezet azok közé a ritka vállalkozások közé tartozott, amely — azt mondhatni — zavartalanul vészelte át a vihart, minthogy Andrássy Györgyéknek már 1850-ben sikerült megnyerniük hozzá Geringer Károly kormánybiztos rokonszenvét. 1852-ben a Helytartóság 18.263 számú leiratával még a szarvasi helyi fiók „újbóli alakítására" is engedélyt adott. Tevékenységéről azonban 1857-ig (ekkor erősítette meg a király az Országos Gazdasági Egyesület alapszabályát, és engedélyezte a vidék szervezkedését) nincs érdemleges adatunk. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület végül csak 1860. május 15-én alakult meg „Békéscsaba székhellyel", miután a szarvasiak — belátva, hogy „egy község és környéke a legjobb akarat mellett sem bír azon erővel, mely egy gazdasági egyesület feladatainak megoldására szükséges" —, maguk indítványozták saját csoportjuk feloszlatását, illetve a szervezendő megyei egyesületbe történő beolvasztását. Ez lett az első olyan megyei érdekeltségű szervezet, amely feltehetően a vasút jóvoltából, nem az akkori megyeszékhelyen, hanem a népesebb és központibb fekvésű Békéscsabán szerveződött. A szarvasiak javaslatát a megye akkor megválasztott első alispánja, Trefort lelkes örömmel karolta fel (lehet, hogy ő proponálta a szarvasiaknak is?), és ígéretét beváltva, aktív részt vállalt mind az előkészítő tanácskozások, mind az alakuló gyűlés szervezésében. Ott található az alapítók között Eötvös neve is, aki az 1860. augusztus 12-én tartott előkészítő gyűlés végén szót kért, és a következő, kevesek által ismert rövid beszédben méltatta Széchenyi érdemeit, akit egyre jobban megértett és megszeretett. (Fél évvel később az Akadémián elmondott emlékbeszéde közismert. Ez még német nyelven is megjelent.) Ezeket mondta: „Engedje meg a t. gyülekezet, hogy mielőtt szétoszlunk, egy indítvánnyal lépjek fel, mely ámbár a békésmegyei gazdasági egyesület alakulásával összekötettésben nem áll, meggyőződésem szerint ma napirenden kell hogy legyen mindenütt, hol magyar emberek bármily tárgy fölött tanácskozásra összegyűlnek. Széchenyi István temetésének napja ez! A hazának nem volt méltóbb fia, nem volt nemesebb, tevékenyebb tagja nemzetünknek, s az egész országot a jelen viszonyok közt nem érhette volna nagyobb fájdalom, mint midőn ezen férfiú halálának híre elterjedt. A magyar akadémia, midőn e gyászeseményről értesült, közülésében elhatározta, hogy tagjai egy hónapig gyászt fognak viselni, s kétségkívül az akadémia csak kötelességét teljesíté, midőn ezen férfiú iránt, kiben alapítóját tiszteli, hála és kegyeletben magát senki által megelőztetni nem engedi. De ha e hazában körültekintve, a jelent azon idővel hasonlítjuk össze, melyben Széchenyi hasznos működését megkezdé, meggyőződünk, hogy e hazában más osztályok is léteznek, melyek a dicső férfiúnak, a magyar akadémia tagjainál nem tartoznak kevesebb köszönettel; főkép azok, kik az ország mezőgazdasági érdekeivel foglalkoznak, nem lehetnek ez iránt kétségben. Nincs ága nemzeti érdekeinknek, melyekben az utolsó húsz év alatt szembetűnőbb haladást tapasztalnánk, mint éppen a földmívelés körül, s nem fogja senki tagadni, hogy a roppant haladást főleg azon kiváltságok megszüntetésének köszönjük, melyek egykor a nemzet különböző osztályait egymástól elválasztva, 224