Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

földünket, mely csak szabad tulajdonosok által mívelve termi meg gyümölcseit, termékenységeinek ezen fő tényezőjétől megfoszta. A szabad föld s a jog és teher egyenlősége után, melyet most e hon minden lakója élvez, közlekedési eszközeink tökélyesbülése segíté elé földmívelésünk emelkedését, s a Tisza és más folyók szabályozása által a magyar gazda tevékenységének új mezők nyílnak meg, s előre látható, hogy a mi még hiányzik, hogy a földmívelés tekintetében a legelőbbre haladott nemzetekkel versenyezzünk, azt az egyesületi szabad szellem fogja kivívni, mely országunkban naponként terjed. S vájjon mind ezt nem Széchenyinek köszönhetjük-e nagyrészben? Neki, ki a jog s teher egyenlőségének elve mellett küzdött egész életén át; ki a közlekedési eszközeink javítására annyit tett, ki a Tisza-szabályozás nagy ügyét felfogá és az egyesülési szellemet e hazában példája által meghonosítá. Valóban e haza minden osztályai között nincs egy, mely Széchenyinek több hálával tartoznék, mint éppen a földmívelő osztály. Határozzuk tehát el mi is, akik a megye földmívelő osztálya képviselőinektekintjük magunkat, hogy: egy hónapra gyászt öltünk a dicsőültért. Legyen gyászunk jele egy egyszerű fátyol, melyet kalapunkra kötünk, hogy e megye földmívelői között senki ne legyen oly szegény, ki a tiszteletnek eme jelét ne szerezhetné meg magának. Az egész hazában nincs egy gúny hó, melynek lakói Széchenyi életének gyümölcsit nem élvezik, s azért ne legyen senki e hon polgárai között, ki, midőn a nemzet háláját s tiszteletét fejezi ki, szegénysége miatt a többiekkel ne egyesülhetne. A nép javának volt szentelve egész élete, ő méltó arra, hogy halálának gyászát is az egész nép viselhesse." Az egybegyűltek meghatódott szívvel fogadták az indítványt, s ahogy az egyesület történetírója: Zlinszky István írja, „pár óra múlva egy gyászoló várost láthattunk, mely gyász pár nap alatt országossá lőn". A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület jelentős fórum volt. A gazdasági élet megreformálására tett sikeres erőfeszítéseken túl felkarolta a vasútépítés szervezését és a vasút gazdasági jelentőségének tudatosítását, nagy gondot fordított a hitelélet erősítésére, de kivette részét az 1863-as aszály elleni védekezésből is. Eötvös szerepet vállalt mindegyikben. Magasrendű humanizmusát legszebben a példátlan aszály elleni védekezésben tanúsított önzetlenségével és áldozatkész segítőkészségével igazolta. A kétségbeejtő nyomor hatalmas méreteit újságcikkek és hivatalos beadványok egész sora tükrözi. Ma sem lehet ezeket megindultság nélkül olvasni. Elszegényedett, eladósodott nemcsak a szegény, hanem a gazdag is. Volt olyan település, ahol az ínség demoralizálta tömeg végső elkeseredésében nem tudta fékezni indulatait, s hivatalos vezetőinek tehetetlenségét látva, az erőszaktól sem riadt vissza. A birodalmi szervek eleinte nem tulajdonítottak kellő jelentőséget az aszályról küldött jelentéseknek. A bürokratikus intézkedések nem gyorsultak fel. A viszonylag gyorsan reagáló községek és városok bizottságainak kölcsönfelvétel iránti lépései, de még „az alföldi vasút földmunkájának országos megindítását kérelmező küldöttség", amely pedig „ő császári és királyi apostoli felsége elé járulva" terjesztette elő alázatos kérelmét, (ott volt ebben Eötvös és Trefort is) 225