Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

könyveket és újságokat adtak. Kijelölték bennük az általuk olvasásra érdemesnek tartott fejezeteket, melyeket aztán adandó alkalommal „kiegzamináltak" — megbeszéltek. „Örömmel és kedvvel látott ott a tanuláshoz" mindenki. „Kik előbb rovással számoltak, most rendes számokkal; a juhász könyvet vezetett a szaporulatról és az elhullásról" — erősítette Dankó állítását segédtanfelügyelője: Horváth Dezső. Az az érzésünk, hogy a két politikus érdeklődésű földesúr valójában csak egy-két órát adhatott. Rendszeres oktatást nem vállalhattak. Eötvösnek ugyanis meg kellett osztania idejét és energiáját Velence, Pest (Buda) és Szenttornya között; tehát nem tudhatott zavartalanul dolgozni. Tanítói munkájáról Szentkereszty sem tesz említést a Békés vármegye népoktatásának története-ben. Nem találjuk nevét (Trefortét sem!) sem a csabacsűdi, sem a békésszentandrási iskoláról közölt adatok között, (a csabacsűdi határ ekkor ugyanis Békésszentandráshoz tartozott). Nem tud az öreg tanítóról: Szlávikról sem. A legrégebbi csabacsűdi uradalmi iskolát 1871-től számítja, s tanítójaként az oklevél nélküli Motyán (talán Molcsán vagy Multyán?) Jánost nevezi meg. Nem kételkedhetünk benne, hogy a kulturális kérdések iránt különösen érzékeny népbarát Eötvöst és Trefortot nagyon is közelről érdekelte az iskolaés az oktatásügy. Feltételezhetjük, hogy egy-egy alkalommal meg is próbálkoztak a „tanítással". Fontos nemzetépítő-nemzetfenntartó szerepet tulajdonítottak az iskolának s a rendszeres oktatásnak. Eötvös például így érvelt a nevelés ügye mellett: „ ... a nevelés az, amely által az alsó néposztálybeliek az állam által nekik adott jogok élvezetére képesekké tétetnek. Elhalasztani a nevelési intézkedéseket nem más, mint azon időpontot elhalasztani, melyben a nép azon jogot, melyet az állam adott, valósággal élvezheti; mert a politikai jogokat nemcsak a törvény adja, hanem adja a személyes képesség". Ezért tartotta a rendszeres iskolai oktatást a leghatásosabb (szinte az egyetlen) módnak, amelylyel „a nép erkölcsi nevelésére hatni lehet" . . . az, aki népet akar teremteni, adjon neki világosságot — mondotta az országgyűlésen — a többi magától jön"'. Mint közéleti ember, mint politikus is elengedhetetlennek tartotta a felnőttek szellemi irányításában való aktív részvételt: „Nem kormányozhatja senki az embereket — írja naplójába —, ki azoknak érzéseiben és szenvedéseiben legalább egy bizonyos pontig nem osztozik; az úgy nevezet (!) nagy férfiak minden korban olyanokból váltak, kiknek felfogása a tömegnek felfogásától nem különbözött". A kultúra teszi a nemzeti egység biztos alapját, s ennek legjobb eszközlője a célját világosan látó és maradéktalanul teljesítő iskola. A csabacsűdi uradalom dolgozói körében végzett oktatás jó lehetőséget nyújt az író és a politikus Eötvösnek arra, hogy fenntartsa és szorosabbra fűzze kapcsolatát a néphez. Ahogy a visszaemlékezők feljegyzései bizonyítják, mohó érdeklődést tanúsított mindenegyes leruccanásakor „a vidéken nyilvánuló hangulat, vélemények, politikai és társadalmi nézetek" iránt. Tájékozódásra, a közvélemény megismerésére használta fel a kimerítő, vége-hossza-nincs pusztai sétákat. „Fáradhatatlan gyalogló volt, testének kitartó erejét talán csak lelkének érdeklődése múlta felül" — dicsérte a költői lekű Győry Vilmos — lelkésztársa: 222