Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

tok légkörében természetesen ez is adott bizonyos felrehallasra okot. Voltak, kik . nem érzékelvén tökéletesen a különböző politikai fogalmak tartalmi jegyeit, még Eötvös szocializmus sőt kommunizmus iránti rokonszenvét is kiérezték belőle, bizonyára azoknak az elméleti részleteknek az olvasása közben, melyeket az író a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő liberális francia gondolkodók: Adolphe Thiers és különösen François Guizot inspiráló eszméinek a hatására írt. Ők ugyanis a nagy történelmi események mozgatórugóját az osztályharcban látták. Guizot például így elmélkedett: „Történelmünket a különféle osztályok küzdelme töltötte be. Az 1789-i forradalom a legáltalánosabb és leghatalmasabb kirobbanása volt e küzdelemnek. Nemesség és harmadik rend, arisztokrácia és demokrácia, polgárok és munkások, birtokosok és proletárok más-más szereplői, más-más formái voltak e társadalmi küzdelemnek, amely régóta kínoz már bennünket". Ezeknek a nagy nyugati állambölcselőknek az elméletét 1848-ban már sokan vallották Európában. Miért ne meditálhatott volna rajta, vagy vitázhatott volna vele a forradalomellenes reformer-politikus, a polgári haladás és átalakulás eszméjének a jogosságát kereső Eötvös, aki annyit mindenképpen leszűrhetett politikai tanulságul magának, hogy minden forradalom végső soron a baloldaltól kapja lendületét. Nyugodtan elfogadhatta és használhatta elemzési elvként is Guizot modern történelemszemléletét, mégha nem is értett vele mindenben egyet. Eötvös — tudvalevő — az idegen művészi hatás és eszköztár alkalmazásának a lehetőségét és jogosságát még a szépirodalmi művektől sem vitatta el. Petőfi népies költeményeit pl. az idegen szempontok és szabályok alapján ítélkező kritikusok értetlenségével szemben ekként vette védelmébe: „Nem az a kérdés, francia vagy német módot kövessünk-e műveinkben..., feladatunk magyar műveket alkotni". Elvi megállapítása a tudományos (történelemfilozófiai) elemzésekre még fokozottabban érvényes. Különösen, ha olyan kérdés elemzésére vállalkozik a tudós, amelyik — mint jelen esetben is — az 1848-as magyar események és a nagy francia forradalom között keresett szemléletbeli azonosságot és ellentétet. Eötvös kétségkívül a forradalom okozta politikai válságból keresett kiutat A XIX. uralkodó eszméiben és a hozzá készített müncheni vázlatokban, mind a maga, mind a nemzet számára, amikor szembehelyezkedve a Kossuth képviselte radikális iránnyal elutasította a trónfosztás tényét. Tulajdonképpen már a kiegyezést — egyengette és kutatta. A cári reakció terjeszkedésétől félve, kitartott régi elve: a Habsburg-ház vezette osztrák összbirodalom koncepciója mellett, ebben látva hazánk fennmaradásának egyedüli biztosítékát. Bántó leegyszerűsítéssel annyit jelent ez, hogy „míg itthon Kossuth a hazáért, ő odakünn a birodalomért küzdött", s vele természetesen hazájáért is. Merész társadalompolitikai elvei miatt már A falu jegyzője megjelenését követő vita idején is sokan elhatárolták magukat tőle. Nem csak Békés megyében, ahol Horváth Dezső állítása szerint az 1846-os tisztújításon nem volt elég híve ahhoz, hogy alispán lehessen, egy év múlva pedig — mint tudjuk — a megye teljhatalmú vezetőinek akarata ellenében nem tudhatta követté választatni magát. Csak mint jellegzetes tényt említjük: nagy regénye még 1850-ben is bajba