Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

• keverhette az embereket. Jugovics József a sárréti járás főszolgabírója (volt orosházi főszolgabíró) például széles körű nyomozást tartott, hogy megtudja: milyen körülmények között jutott birtokába a szeghalmi jegyző, Soós József. Miért küldte el címére Eötvös művét egy „lázadási értelmű levél" kíséretében a debreceni kollégium karácsonyi legátusa: Domokos József? Eötvös sohasem volt forradalmár, legfeljebb csak rokonszenvezett a forradalom egyik-másik eszméjével. Most, hogy közelről látta félelmes erejét, rettegés és kétely lett rajta úrrá. Kiderült, hogy megalapozottnak hitt demokratizmusa, kemény társadalompolitikai elvei nem bírják ki a súlyosabb erőpróbákat. Hogy bár szakított apjával és osztálya maradi elveivel, „nem szakított gyökeresen magával az osztállyal". Csillapodott bíráló szenvedélye, enyhült ostorozó hangja, s a társadalmi megbékélés hirdetője lett. Ahogy a novellákban is láttuk, melyekben ugyan mindig igazolódott a fő tétel: a szív törvényei nem ismernek rangkülönbséget és osztálykorlátokat. Csak egyetlen egyszer — a nem a mi vidékünkön játszó A molnárleány történetében jelent meg a régi eötvösi hang és nézőpont, és tört pálcát az író a kétes rangra törő, urakhoz törleszkedő, szívtelen, vagyonos apa fölött. Már a „müncheni vázlatokban" is egy olyan tisztán liberális berendezési formán töprengett, amelynek lényege az egyéni adottságok és képességek zavartalan érvényesülését jelentő szabadság, de nem kritériuma az egyenlőség. Addig a végkövetkeztetésig azonban már nem jutott el, hogy a szabadversenyre épülő, osztályharctól mentes társadalom merő ábránd, mert nincs olyan polgári alkotmányos forma, amely bár túllépett a feudális kereteken, ne tarthasson a szocialista) forradalmi átalakulás törvényszerű jelentkezésétől és bekövetkezésétől. Akik megelégedtek az elemzés egy-egy tetszetős gondolatával, és nem követték végig az író eszmerendszerét, azokat könnyen megtéveszthette egy-egy szépen megfogalmazott tömör tézise, amit aztán legtöbbször a saját szájuk íze szerint értelmeztek és hasznosítottak. így volt ez a hangzatos egyéni szabadság teóriájával is. Akik nem járták végig a fogalom tartalmát kutatva, a szillogizmus cseppet sem könnyű logikai útvesztőit, azok nem jutottak el addig a végkövetkeztetésig, ameddig a humanista Eötvös eljutott; — annak a felismeréséig, hogy az egyéni szabadság végső soron a szabadverseny eltorzulásához, — Thomas Hobbes „homo homini lupus" (ember embernek farkasa) igazságához vezet. Más szóval, hogy a francia polgári forradalom nem változtatta meg alapjaiban a társadalmat; a burzsoázia felszabadítása nem szorította vissza és nem szüntette meg a kizsákmányolást. Az abszolutizmus korában a politikai tétlenségre kárhoztatottak nagy része a Világost követő első évek szinte törvényszerű lelkiismeret-vizsgálata után erejét és energiáját gyümölcsözőbb célokra, praktikusabb dolgokra — a magángazdaság korszerűsítésére fordította. Ezt tette — ha nem is ilyen egyértelműen — Eötvös is. Maday azt mondja, hogy 1850—54 között „a csabacsűdi birtokon bujdosott, s a császári hatóságok nem tudtak tartózkodási helyéről", ennélfogva eljárást sem indítottak ellene. Majd még ezeket írta: az orosházi főszolgabíró, aki barátja volt, adott fegyvertartási engedélyt számára, „anélkül, hogy a felsőbb hatóságok arról tudtak volna". Ez azonban így nem fedi a valóságot. Eötvös ugyanis 1850. december 4-én érkezett haza külföldi bujdosásából, s 220