Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

állnak, mintha csak arra valók lennének, hogy kivágják, és mégis pár hónap múlva mind kizöldül és virágozik. Minden fának megvan tele, de megvan tavasza is, miért ne lenne nekünk". A finom művészi látásra valló, lírai hangulatú párhuzamok sorát sokáig lehetne még folytatni, hiszen Eötvösnek bensőséges kapcsolata volt mind az alföldi tájjal, mind a rajta élő emberekkel. Mint a csalhatatlan szemű festő előtt, előtte is megnyílt és beszédes lett a táj. Sok apró finomságra figyelt fel. Észrevette jellegzetességeit, magába szívta pazar gazdagságát jói megsejtette hangulatát. Megvolt benne az a csodálatos adottság, amelynek birtokában egyszerre fel tudta ismerni, melyek azok a speciális elemek és tárgyak, amelyek összetéveszthetetlenné, egyedivé varázsolnak egy-egy vidéket. A legkisebb színárnyalatot is pontosan érzékelni tudta az időjárás-változások idején. Hosszú utazásai során sokszor gyönyörködött el a természet csodáiban. Élvezte annak lágy és borzalmas szépségeit: különösen a vihart és annak az emberre gyakorolt hatását festette nagy előszeretettel, jól tudván, miként reagál reájuk a szív és az elme. A pusztaszenttornyai birtok nemcsak megnyugtató anyagi hátteret jelentett számára, hanem szellemi kikapcsolódást adó, idegpihentető menedéket is. A különféle „megkeseredettségek" idején többnyire ide vonult vissza, s innen — bármilyen zaklatott idegekkel, bármilyen sértett szívvel jött is, mindig szellemileg felfrissülve, megújult hittel távozott; a puszta feloldotta és hamar szétoszlatta gyötrő gondjait és fájdalmait. Örömmel időzött „a birtok egyik legkellemesebb pontján" felépített, kedves hangulatot árasztó, úgynevezett tiszti lakban, amelynek két szobáját tartotta fenn a család. Illett Eötvös egyszerű életmódjához ez a cseppet sem hivalkodó, egyáltalán nem kastélyszerű épület, amelynek „a gazdasági belsőségek felé tekintő" üveges folyosójára „nyaranta a vadszőlő sűrű levelei vetettek enyhe árnyat", míg az átellenes oldal meghitt, barátságos hangulatát az a hívogatóan szép futórózsa adta, amely szelíden fonta körül „a parkra nyíló kisebb-szerű veranda" kettős oszlopait. Az itt lévő, egyszerű, festett bútorokkal berendezett, két ablakos tágas dolgozószobából csodálatos kilátás nyílt: zöld gyeppázsittal körülvett, szépen gondozott virágágyakon, jobbról is, balról is magas fákkal övezett parkon, sötétzöld levelű, fürtös virágú syringa lugason (orgonafa) pihenhetett meg a fáradt szem. A költő-műfordító orosházi pap: Györy Vilmos többször találta itt a szívélyes házigazdát, amint nagy elragadtatással szemlélte a csodás panorámát. Amikor 1848 októberében Lamberg meggyilkolásáról értesülve, családjával együtt „csupa émelgésből" Münchenben élő nővéréhez menekült, akkor is élénken foglalkoztatta Pusztaszenttornya sorsa. Viszolygása, „émelgése" emberileg nagyon is érthető volt. Egyrészt az izgatta, mi lesz családjával, minthogy nem lehetett tudni, lesz-e kellő személyi biztonság hazánkban, ha egy esetleges, joggal várható forradalmi terror lábra kap, másrészt nem tudta sehogysem elaltatni politikusi lelkiismeretét, s az foglalkoztatta: megtagadhatja-e régi elveit, s részt vehet-e ő, a reformok közismert híve, buzgó sürgetője, aki irtózik és undorodik az erőszaktól és a kiontott vértől, egy olyan kormány munkájában, amely Kossuthnak a Jellasics-féle betörés után különösen megnőtt politikai