Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

ugyanis nem tűrte sem a méltánytalanságot, sem a bürokratikus zsarnokságot, és az „inkább törni, mint hajolni" elvet képviselve, még az állását is odadobta, csakhogy megvédje neve tisztaságát. Lemondott alispáni hivataláról is, amikor Lánczy József főispán elégtételadás nélkül megsértette. Mint a reformnemzedék tagja, tökéletesen azonosult veje centralista elveivel. Azzal ti. hogy „az államot úgy kell alakítani, hogy benne a szabadság és az egyenlőség eszméje gyökeret verjen, és tág működési térre találhasson". Sőt, nemcsak szóval hirdette a demokráciát. Tett is érte. Már 1844-ben örökváltsági szerződésre lépett tótkomlósi jobbágyaival, majd fél év múlva, 1845. január 20-án „mélyen érezve azon igazságtalanságot, mely hazánk adózóin az egész nemesi birtok által századok óta elkövettetik", magát — elsőként a megyében — „önkéntesen" vetette adózás alá. S jóllehet Széchenyi elsősorban Bezerédj Istvánra, gondolt a „nemesi önadóztatási mozgalmat" bíráló A pisztoly időelőtti elsütése című cikkében, megállapításait rá is vonatkoztatni kell. Békés megye Eötvössel szembeni magatartását híven tükrözi Szombathelyi Antalmk az a félre nem érthető „bizalmas" közlése, amelyet Széchenyi a Naplóban 1844. január 18-án ekként rögzített: „Óva int Eötvös Pepitől. Nemrég jött a Kaszinóba. Széchenyi annyit beszél a két Garasról, hogy inkább 4 fizetek, csak ne untasson". Tudvalevő, hogy Széchenyi „a hazai gazdasági élet beindításához szükséges tőke" előteremtése érdekében holdanként évi két garas fizetését javasolta, mely „semmi másra ne szolgáljon, mint Magyarország szellemi és anyagi kifejtésére". Végül — igen jellemző — a javaslat megbukott, mivel „bizonyos részletekre nézve nem sikerült az alsó- és felsőtábla álláspontját összehangolni". Szombathelyi szándékát — ki mellesleg „szívesen lett volna Széchenyi kancellistája", amikor a legnagyobb magyar „Kossuthtal összekülönbözött" — nem nehéz felismerni. Fokozni akarta a Hitel írójában a bizalmatlanságot az országszerte egyre népszerűbb Eötvös és politikai tézisei iránt. Gátat akart emelni a centralista párt Széchenyiét meghaladó reformkoncepciójának, politikai eszméinek (polgári átalakulás, alkotmányos központosítás, felelős kormány, népképviselet, új típusú önkormányzati rendszer a megyék nemesi közigazgatása helyett stb.) a terjedése és terjesztése útjába. Úgy látszik, a Békés megyei urak nem vették észre, amit Eötvös világosan látott, hogy ti. doktriner társadalompolitikai elvei nem a jelent, hanem a távolabbi jövőt érlelik. Nem taktikai, hanem stratégiai célokat szolgálnak. Ekként jellemezte önmagát: „Azoknak egyike (vagyok), kik arra valók, hogy elöljárjanak, de а gondolat s nem a cselekvés mezején". Valóban; „Zukunftmuzsikus" volt, ki egész életén „oly dallamokat énekelt, melyeket 20 évvel később minden susztergyerek fütyült, de melyeket akkor senki érteni nem akart" (Tudós fiának: Lórándnak írt levele). Persze, így is nyugtalaníthatta a nemesi társadalmat, noha elvei „nem egyénekkel, hanem egy ezredév hagyományával", szokásrendszerével, törvényesen szankcionált életelveivel, a rendi alkotmány egészével szálltak szembe egy olyan országban, ahol a nemesség sehogy se akart egyenlő lenni a jobbággyal, s tiltakozott az ellen, hogy iskolázottsága révén olyan jogok birtokába jusson, amelyek nemesi kiváltságaiból eredően évszázadokon át egyedül őt illették meg. 207