Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

szélesebb körű ismeretanyagra alapozott pedagógiai kultúrája és gyakorlati jártassága. Emellett rendelkezett is már némi szerkesztői tapasztalattal. Jobban ambicionálta a közéleti szereplést és a szépirodalmi sikert. Aztán nem lehet mellékes tényező az sem, hogy míg öccsének jövője a lelkészi pályán biztosítottnak tűnt már, neki határozott előrelépést jelenthetett volna a gimnáziumi katedra. Azaz, személyes érdeke is fűződhetett a szarvasi iskola jövőjéhez, amelynek a polimathia-szerű, osztálytanító oktatási forma rendeletileg előírt felszámolása következtében — amennyiben továbbra is fenn akart maradni — több új tanszék megszervezéséről kellett gondoskodnia. Ez irányú reményét azonban — ha valóban voltak ilyen törekvései — könyörtelenül szétzúzta váratlan letartóztatása és „bűnösségének" lassú, vontatott tisztázása. Pedig nem kizárt, hogy édesanyja és a csabai egyház többek között ezért is sürgette a tárgyalás minél gyorsabb lefolytatását. A 10 íves kiadvány maga is tovább erősíti teóriánkat. 10 versével (kettő saját nevével, nvolc Jenöfi álnéven jelent meg) ő volt a kötet legfoglalkoztatottabb szerzője. Öccse mindössze a csabai gyülekezetben 1852 húsvét vasárnapján tartott beszédével szerepelt. Ebben a szarvasi gimnázium megmentésére hívta fel hallgatóit, erejükhöz mért adakozást kérvén tőlük. Tagadhatatlan: okosan érvelt az Entwurf szellemében, rámutatva, milyen erkölcsi és szellemi kár fakadt már eddig is abból, hogy „az elhirhedett (nagy hírű) bölcsész számtannal, a költő hittannal, a hitnök természettannal robotként és siker nélkül bajlódott". Nyíltan kiállt a protestáns önkormányzat védelmére, és mutatott rá a szarvasi iskolának egyházi szempontból is nélkülözhetetlen szerepére és rendeltetésére. Hivatkozott a múlt és a jelen nagyszerű helytállásaira; a nagykőrösiek és kecskemétiek példamutatására, akik önerejükre hagyatkozva, másoktól nem várva segítséget, védték meg és védik ezután is főgimnáziumaikat. „És te, Alföld, Magyarhon Kánaánja!" késlekedsz? — tette fel az ösztönző-nyugtalanító kérdést. Adakozzék mindenki! Ahhoz, hogy „egyházunk életét megmenthessük, meg kell annak csíráját — az oskolát tartanunk". Ha az átszervezést nem hajtjuk végre úgy, ahogy azt a kormány — a kor igényeit figyelembe véve — megköveteli, „elsüllyed az önkormányzati jog", elvész kincsünk: a szarvasi „tanoda", amely semmivel sem végzett gyarlóbb, nívótlanabb oktató-nevelő munkát, mint az ország akármelyik jó iskolája. Az Egyház és Oskolának Szeberényi Andor egyházi beszéde volt az egyetlen aktuális mondanivalójú közleménye. Sem Haán Lajos: A reformatio rövid vázlata Békés és Csongrád megyében, sem Homonnai (Háberern Jonathan?) Aristoteles és logikája című értekezése, sem Pecz Gyula Koménius Arnos középtanodai rendszeré-i ismertető elmefuttatása, amely csatlakozási pontokat keresett a XVII. századi nagy pedagógus nevelési elvei és az evangélikus iskolák által képviselt Zay-ugróci tervezet meg az Entwurf között, nem tartalmazott egyetlen lényeges adatot sem a szarvasi iskoláról. Haán ugyanis már a török hódoltság végével lezárta történelmi vizsgálódását, és nem szólt semmit a később keletkezett dél-alföldi protestáns iskolákról. Pecz is, aki pedig tanára volt a szarvasi tanodának, beérte annyival, hogy a korabeli evangélikus gimnázium általános nevelési elveiről és gyakorlati módszereiről beszélt. Egyedül Homonnai kapcsolt művéhez (a polimathia „léleksorvasztó nyavalyáját" emlegető részhez) egy kis 175