Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

szegedi és pozsonyi lelkészi szolgálatát. Ezeknek mértékadó bírálatára ez irányú ismereteink hézagossága folytán különben sem vállalkozhatnánk. Életének legnagyobb erőpróbájáról, közéleti szereplésének kétségtelenül legértékesebb és leginkább előremutató éveiről: 1848—49-ről is csak kitűzött célunknak megfelelő részletességgel szólunk. Nagyobb figyelemre méltatjuk viszont Petőfihez fűződő viszonyát. Nemcsak azért, hogy azt reális helyére tegyük, hanem hogy megyénk első folyóiratának, a Bach-korszak közepe táján megindított, méltán jó hírű Néptanítók Könyvének váratlan, olykor egészen meghökkentő szerkesztői magatartását is megérthessük. Miről is tanúskodik ez a mindössze féléves selmeci diákoskodásra alapozott kapcsolat, amelyet csak ritka levélváltások s egy-két személyes találkozás tartósított? Mindenekelőtt arról, hogy a 15-16 éves ifjak — amilyen selmeci iskolázásakor Petőfi volt — bármilyen gazdag élettapasztalattal rendelkezzenek is, nem képesek még világosan felfogni és helyesen értékelni új ismerőseik iránti érzéseiket, márcsak azért sem, mert ítéletüket döntő módon az a realitás, az az új élményforrás (jelen esetben a Selmeci Önképző Magyar Társaság) determinálja, amelybe belekerültek, s csak ezután az egymáshoz való pozitív vagy negatív kötődés. De tanúskodik arról is, hogy a kamaszkorra jellemző, végletek között mozgó érzelmi labilitás következtében könnyen gyűlöletes haragra lobbanhat a legszebbnek induló interperszonális viszony is, ha nincs mögötte az érdekek és meggyőződések, a hajlamok és a meghatározó közös élmények, a társadalmi helyzet és a világnézet rokonsága vagy azonossága. Ezek nélkül a legtisztább rokonszenv sem tud mély barátsággá nemesedni. Nyersebben fogalmazva: ahol előnyszerző egyéni érdek és szűk osztályszempont befolyásolja a megértést és az együttérzést és irányítja a magatartást, ott előbb-utóbb törvényszerűen meg kell hogy szűnjön minden barátság vagy annak hitt jó viszony. Ezért vizsgáltuk mélyebben Szeberényi pápai időszakát. Bíztunk abban, hogy a 24-25 éves férfi magatartásában már kitapinthatók lesznek a későbbi tettek és állásfoglalások morális mozgató rugói. Nem is tévedtünk. Vizsgálódásunk már csak ezért sem volt hiábavaló és haszontalan. * A reformkori fiatalember erkölcsi-politikai magatartásának elbírálásához a legbiztonságosabb alapot a Petőfihez és a szabadságharchoz fűződő viszony milyensége adja. Az értékelésnek két olyan próbaköve ez, amelyet sohasem szabad figyelmen kívül hagyni, ha a múlt század derekának jelentősebb képviselőire emlékezünk. Nem maradhatott ugyanis közömbös senki sem velük szemben. Vagy pro vagy kontra véleménynyilvánításra, színvallásra kényszerült, akár fiatal volt, akár öreg. Ennélfogva a velük kapcsolatos állásfoglalás amolyan politikai és morális vízválasztó; elkülönítik egymástól a szabadságot, függetlenséget áhítozó népbarátokat és a Habsburg-házhoz hű, előjogaikat féltő lojális királypártiakat. 148