Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Szeberényi későbbi emberi-politikai magatartásának a helyes megítélése szempontjából is kívánatos ez a szembesítés. Márcsak azért is, mert manapság egyre inkább csak mint Petőfi barátját emlegetik, s megfeledkeznek arról a dicstelen támadásról, amellyel Petőfi személyét lejáratni, első verseskötetének társadalmi reputációját aláásni, aláaknázni igyekezett. Ismeretségük Selmecbányán kezdődött, kevéssel azután, hogy Petőfi 1838. aug. 31-én beiratkozott az evangélikus líceum V. (szónok-költészeti) osztályába, mint I. éves rhetor. Szeberényi Lajos (1820—1875) ekkor már jól ismert diákja volt az intézetnek, harmadéves filozófus (bölcsész), akit irodalmi érdeklődése, költői zsengéi, az iskolai fegyelmi szabályzattal ellenkezésbe soha sem kerülő öntudatos magatartása, gazdag ismeretanyaga az önképző magyar társaság vezetésére is érdemessé tett. Neve nem volt ismeretlen a városban sem, hiszen Selmecbánya vezető lelkésze, egyben a bányai egyházkerület püspöke (szuperintendense) nagybátyja: Szeberényi János volt. 1838-ban, amikor Petőfi a líceumba felvétetett, 128 diák tanult a rhétori és a filozófiai évfolyamokon. Közülük 45 az önképző magyar társaságba is beiratkozott. Ez a szám mindenekelőtt Lichard Dániel (professor Lichardus) pánszláv agitációjának eredményeként a tanév végére mindössze 20-ra zsugorodott. A kortárs diákok visszaemlékezései szerint ugyanis az ő selmeci tanári működésével (sajnálatos módon ugyanabban az évben került oda, mint Petőfi) indult meg a „nemzetiségi torzsalkodások kora" az iskolában. Erre nemcsak Petőfi gyors, idő előtti távozásából, hanem az önképző magyar társaság jegyzőkönyvében található ilyen és ehhez hasonló bejegyzésekből is joggal következtethetünk: G. L., ki pedig a kör egyik tisztségviselője volt, 1838. novemberében „egynéhány magyar nyelv-gyűlölőkkel lépett szövetségre". Szeberényi és Petőfi barátságának, egészséges diákkapcsolatának a megértéséhez a magyar nyelv és a magyar költészet tisztelete, elkötelezett szolgálattudata adja a kulcsot. Ez magyarázza meg azt is, miért figyelt fel az 5 osztállyal feljebb járó Szeberényi a kis Petrovicsra, az elszegényedett szülők élénk képzeletű, de igénytelen külsejű gyermekére, s miért fogadta barátjává, legyőzvén magában nemcsak az idősebb eminens diák szokványos felsőbbrendűségérzetét, hanem az osztályhelyzetéből eredő korlátokat is. Tény, hogy Petőfi gyakran látott vendég volt a két Szeberényi (Lajos és Andor) közeli diákszállásán. Részt vett baráti körük játékaiban és gyakori vitáiban. Szeberényiék szerint nem is egyszerű megtűrt személyként, hanem úgy, mint egyenjogú, egyenértékű partner. Ennek ugyan erősen ellene mond a költőnek a Pesti Divatlap 1845. március 6-ai számában közreadott cikkecskéje (Adatok a kritika titkaihoz), amelyben régi kapcsolatukról ezeket írta: „ . . . dühökben épen belém kaptak, én belém, kire ők hajdanában csak ollyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára". Akárhogy volt is azonban, Petőfinek, imponált ekkor ez a barátság, hiszen Szeberényi tekintélye megalapozott volt az ifjúság előtt, s feltehetően ő volt az első igazán művelt ifjú, aki barátjává fogadta. Persze, tetszett az a gesztus is, ahogy a selmeci diákszokások szerint a rhétori osztályba lépvén, barátságpoharat üríthetett a nagyobbakkal, a „logikusokkal és a physicusokkal", így vele, a legkitűnőbb diákok egyikével: Szeberényivel is. A szellemi nagykorúvá válás