Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Krisztus közti párhuzamban legkisebb igaza sincs. — Hogy Krisztus nagy ember volt, abban megegyezem, — csakhogy Sokrates még nagyobb. Tudjátok-e a különbséget Görögországnak művelt, férfias, életvidor népe s a vad, gyáva, mogorva héberek közt? — A mi Sokrates volt a görögöknek, az volt Krisztus a hébereknek. Miért volt mégis Krisztusnak több követője, mint Sokratesnek! — Ha Krisztus csakugyan több követőre talált, mint Sokrates, azt onnan lehetne magyarázni, hogy Krisztus inkább a tömeg, Sokrates inkáb (sic!) egyes választottak embere volt. Különben még az is kimutatandó, hogy Krisztus közvetlen követői valósággal nagyobb számúak valának, mint Sokrateséi: mert a sokratesi bölcsész-iskolák nagy szaporosága és dús eredvényei csaknem az ellenkezőt bizonyítják; azt pedig hogy az összes keresztyénség az egy Krisztus műve, balhit nélkül senki sem állíthatja. Nem Krisztus maga (ki nem is új vallást, de új társadalmi rendet akart behozni), hanem a krisztusróli eszme fejleszté ki — mint az emberi haladás egyik fokát — a keresztyénséget, üdvével és javával; Krisztus, mint személy, csak alkalmi oka volt a keresztyénségnek . . . Nem tudom, hogyan mondhatja Rousseau még azt is, hogy Sokrates életrajzai kevésbé hitelesek, mint Krisztuséi, — holott a görögök, kik Sokratesnú. írtak, adataikban megegyeznek, míg ellenben János, Máté, Lukács és Márk tele vannak ellenmondásokkal. Hát még azt, hogyan teheti Rousseau, hogy Krisztus halálát nagyobbszerűnek mondja Sokrates halálánál? Ugyan, kinek halála nagyobbszeru: Krisztusé-e, vagy Sokratesé? Krisztusé-e, ki — elvesztvén az isten iránti bizalmat, melyet életén át hirdetett — kétségbeesetten kiált fel: Istenem, istenem miért hagytál el engem? vagy Sokratesé, ki — a meghalást gyönyörű képben felgyógyulásnak tekintvén — végleheletében dicsőülten így szól: Barátaim, kakassal tartozunk Asklepiosnak —? Rousseau úgy látszik, mintha e párhuzamban keresné a megcáfoltatást... S én Rousseaut minek is cáfolgatom? Ő azt, mit Sokratesrxú és Krisztusról írt, nem írta ensugallatából, de — bizonyos körülmények miatt. Gerő". Ez az évezredes dicsfényt megtagadó deheroizálás több volt a soknál. Alkalmat adott arra, hogy a fogalmakat összemosó gondolkodás ateizmussal — istentagadással vádolhassa Gregusst, és hogy felettes hatósága vakmerő vallásfilozófiai — társadalompolitikai elveit állam- és egyházellenesnek minősítve, megdorgálja, s erősen tiltakozzék tanításának és közéleti tevékenységének szelleme és irányzata ellen. Csak az a váratlan, hogy mindezek ellenére igazgatói megbízást kapott, sőt még a hittan tanítására is alkalmasnak találták. Méginkább, hogy Greguss vállalta is őket; különösen az utóbbit. A későbbi jegyzőkönyvekből nem tűnik ki (igaz, januárig tanított csak Greguss, azután csak igazgatott), hogy oktató-nevelőmunkájában miként sikerült összeegyeztetnie sajátmaga hittel hirdetett észelveit a hivatalosan előírt tanokkal. Nem lehetett könnyű, hiszen Greguss még a metafizika alapkérdéseiben is az agnoszticizmus talaján állt, az iskolabizottsági tagok pedig éberen őrködtek azon (különösen az ominózus iskolabizottsági gyűlést követő néhány hónapban), hogy tanítása során ne hangozzék el olyan teista, deista, panteista tétel, amely ellenkezik vagy perel a tételes vallás elveivel. Igazgatói megbízását a kényszer szülte. BallagiBloch távozása és Petz Gyula betegeskedése folytán egyszerűen nem volt más választása az egyházmegyének. Meg kellett alkudnia a helyzettel: el kellett fogadnia a tevékeny közéletisége révén városszerte tisztelt,