Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

lehetőségeivel visszaélve a rágalmak tömkelegét a kommün embereire, azt követelte mindenre elszánt dühében: „Legyetek tágkeblűek a győzelem után, de iszonyatosak, amíg folyik a harc... Ha az erény, ha a mértékletesség, ha a filozófiai eszmék semmire sem voltak jók, legyünk haramiák; haramiák a nép érdekében — elég volt a féligazságokból". A szép, jó és igaz egységet hirdető Greguss nem vállalhatta ezt irányító elvül. Tézise: Igaz, ami értelmünket, jó, ami lelkiismeretünket, szép, ami ízlésünket elégíti ki", ugyanis a szépet és a jót nemcsak rokon, hanem úgyszólván egybevágó, azonos értelmű fogalmakként kezelte — azaz a széphez kizárólag az erkölcsi jót társította. Egyértelműen következik ebből — tapint rá finom érzékkel Péterfy Jenő —, hogy Greguss eszményítő esztétikai koncepciójában „az igazság is csak ízléses igazság lehet". Nehezen képzelhető el tehát, hogy az emberpusztító öldöklést, a sok vért követelő háborút erkölcsileg jónak s a hozzá vezető elvet ízléses igazságnak minősíthette. Még akkor sem, ha történetesen önvédő harcunkat „az egyetemes szabadság kereszteshadjáratának" a megtisztelő rangjára emelte, mint Robespierre a nagy francia forradalmat, vagy ha saját lelkiismerete megnyugtatására (valószínűleg 1849. májusában) — szóljunk Benka Gyulával — „letette jobbik fegyverét, a tollat, hogy a rosszabbal, a karddal cserélje föl". Miért érezhette Greguss 1848-ban fontos politikai kötelességének, hogy a francia forradalmi kispolgárság legkövetkezetesebb képviselőjének, a jakobinus Robespierrenok alkotmányról vallott nézeteit közzé tegye? Mit akart elérni ennek az értekezésszerű beszédnek a lefordításával. Azt, amit Petőfi Szilvesztert akart; „megtanítani jogaira" a népet. Hitet ébreszteni benne a dicsőséges forradalom teljes sikere iránt, Robespierrevel együtt hirdette, hogy a forradalom „csupán átmenet a bún birodalmából az igazság országlásához". (Lásd Robespierre: A vallási és erkölcsi eszméknek a köztársasági elvekkel való kapcsolatáról.) Tudatosítani a forradalom hatalmas értékét és tisztasága megvédésének súlyos erkölcsi parancsát. Megedzeni a nép öntudatát: ne engedje, hogy a rosszakarók gálád aknamunkája besározza március vívmányait, és a józan ész diktálta nemes erényeket (törvényesség, igazság, az emberek boldogulása stb.) csalárd módon lejárassa és a bűnök forrásává tegye. Világossá kívánta tenni, hogy az állam legfőbb kötelessége az emberi jogok következetes védelme és a nép erkölcsi, szellemi képességének a „nemesítése". Megértetni, hogy nem a fejetlenség teszi betegekké a nemzeteket, hanem a zsarnokság és urgőg, ennélfogva „a zsarnokságot kell a földről elírtani". Egy helyütt ezeket olvashatjuk: „Az emberi társaság (más szóval: társadalom) bajainak oka sohasem fekszik magában a népben", oka mindig a „zsarnokok" hatalmát védő kormány. Az emberi jog védelme éppen ezért mindenki részéről meg nem alkuvó harcot követel. Szent kötelesség. Ne féljetek a nyílt szembeállástól és véleménynyilvánítástól — az egészséges társadalomban „a közvéleménynek mindig szabad a kormányzókat megítélni, ezeknek sohasem szabad a közvéleményt erőszakolni. Ha a közhatalom csak a közakaratot teljesíti, akkor szabadság és béke uralkodna az országban; ha ellenkezőleg lesz, akkor szolgaság s lázongás következnek. A nép, mihelyt nem félnek tőle«, bilincsre van verve... A közhatalom két esetben lehet ellentmondásban a közakarattal: egyszer, ha a törvény nem közakarat; másszor, ha a hatóság törvényszegésre