Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

gátolva „anyagi és szellemi jóléte előmozdításában", és rendelkezik „a társakért lobogó teremtő ésszel". Aki szeretve lángol minden embertársáért, és uralkodni tud önmaga felett. Legfontosabb kötelességünket: az önnevelést és a szellemi-szemléleti tökéletesedést az élet határozza meg. El kell érnünk, hogy az „ész által parancsolt erények gyakorlata" általánossá váljék. Fel kell gyorsítanunk a tempót, hogy minél hamarabb eljuthassunk a polgári szabadsághoz, amely „nem a társadalmi rend felbontásában, de megalapításában s előmozdításában" kaphat valós igazi értelmet. A nép forradalmak ugyanis „elérvén céljokat, nem a régi rendet, hanem a régi rendetlenséget szüntetik meg". Az ősforrás — nem kétséges — Rousseau volt, bár a beszédben hasznosított elvek és gondolatok Robespierre közvetlen hatására vallanak. Azzal magyarázható ez, hogy a „megvesztegethetetlen" Robespierre valójában szellemi atyja: Rousseau elveit terjesztette a nagy francia forradalom árulásokban, kegyetlen pártviszályokban, látványos kivégzésekben bővelkedő vérszomjas időszakában. Meggyőző erővel hirdették mindketten: a történelem végre az „értelem birodalmának" a felépítését tette az emberiség kötelességévé a „divat zsarnokságával szemben". Olyan „hatalmas, boldog, nagylelkű népet" kell teremteni a régi „szánalomra méltó" helyett, amelynek tagjai méltók az ember nevezetre és a polgári forradalom győzelmét követő „demokratikus államformára". Greguss Robespierre-nçk a háborúról és az alkotványrul tartott beszédeit, amelyek felvázolták egyúttal az ész államának belpolitikai irányításáról és a politikai erkölcs törvényeiről vallott republikánus nézeteket is, alapelvként hasznosította. Az iskolai élet belső nyugalmának és zavartalanságának az érdeke azonban arra intette, nagyon is alkotó módon építsen reájuk; ne élezze ki a két tábor közötti szemléleti-ideológiai ellentétet. Ne késztessen, ne uszítson elégtétel-szerzésre és leszámolásra. Megtehette, hiszen — mint ismertettük — csak az adott társadalmi helyzettel számolt, és beszédével a nemzeti-társadalmi egység kívánatos kiépítésén munkálkodott. Már csak ezért sem kellett, hogy visszhangozza Robespierre tételét:" ... a köztársaságot nem lehet kesztyűs kézzel csinálni, csak zord szigorral, csak kíméletlen szigorúsággal minden árulóval szemben". Ezért nem kellett, hogy bővebben elemezze „az erény és a terror" szükségszerű kölcsönhatásának elvét: „Erény nélkül a terror végzetes, terror nélkül az erény tehetetlen". A tételt pdig Petőfi jogos intelme és figyelmeztetése már az előző év augusztusában felerősítette: Könnyű bánni külső elleninkkel, ha kivesznek a belső bitangok, sőt még „a szelíd szem és a szilaj kéz" egymást kiegészítő erejéről, és az elmélet ésszerű, párhuzamos alkalmazásának a szükségességéről is beszélt. A „szabadságháborúk történetét" buzgón tanulmányozó, azt imakönyvként forgató Petőfi tökéletesen megérezte a francia forradalom óriási hullámveréseinek érzelmi—szemléleti—társadalompolitikai indítékát. Felismerte annak az ijesztő elvnek a jogosságát is, amelyet az a francia polgártárs képviselt, aki látván, miként zúdítja a belső ellenzék, (az ellenség) „a szelídség" politikájának 130