Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
Szabadság s napvilág uralma vált. Beláttuk, hogy ti evvel ellenkedtek — S így kormányzóink többé nem lehettek. A rideg tézist-közlő stílus eltűnik itt, és a többes szám első személyű igék alkalmazásával felmelegszik a gondolat. Erőt és magabiztosságot áraszt. A kinyilatkoztatásszerű elvont igazságok emberközelbe kerülnek, és személyes gonddá, akut feladattá érnek. A nép önmaga erejének tudatára ébredt. Szabadságvágya a szociális szabadság, a társadalmi felszabadulás, jogi egyenlőség kivívására kötelezi. Nem védekezik, nem alkuszik többé. Legyőzhetetlenségének tudatában az erő pozíciójából támad a feudalizmus álnok, kétszínű, alkudozni akaró hatalmasságaira, a nép szabadságának esküdt ellenségeire: Nem kell nekem sem a nemes, sem a pap, Hogy fenék, az világosabb, mint a nap: Szerencsénken mind a kettő rágva rág, . Míg ők lesznek, addig nem lesz szabadság. A munkáló honfiak mért éhesek? Mert dőzsölnek a munkátlan nemesek. A világosságra szántak mért vakok? Mert homályban csak halásznak a papok. Nemes és pap, mind a ketten menjenek! Az a testet, ez a lelket nyúzza meg. Az, míg élünk, a szép földet zárja el; Ez, ha meghaltunk, a poklot tárja fel. (A két zsarnok) Már a Villanykákban sem kegyelmezett nekik. A vérszívó, kegyetlen földesurat például így pellengérezte ki: A jobbágy bámul, hogy száraz a földesúr: „Aki Vért szí, vértöltnek kellene lenni neki; (A sovány) a magasztos hivatásáról megfeledkező, azzal visszaélő papról pedig így vélekedett a Megfordított viszonyban: A papi szent hivatalt utálattá teszi ármány? Ármányt megszentít a papi szent hivatal. Most Petőfi szellemét idéző elszánt indulattal ront rá mindkettőre, s egymás után röpteti jól célzott nyilait rájuk. Támadja kiváltságaikat:
