Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Honnan az, hogy egynek milliói vannak, S nyomorogni kell sok száz boldogtalannak? Honnan az, hogy egyik rest bőségben áradoz, És ezer más csonka bérért izzad s fáradoz? Onnan, hogy az önzés tévútjára jöttünk, És a szent közösség fel nem tűnt közöttünk. Onnan, hogy nemünknek sujtol még egy zsarnoka: A tulajdon átka, a gazdagság undoka. Nem az ősközösségi állapotok visszasírása ez, mint az előző generáció költőinél és filozófusainál. Greguss tudja, hogy nem lehet visszafordítani a történelem kerekét. О csak az önzés tévútjain járó s a rest bőségben áradozó gazdagokat támadja az ész és a testvériség — a humanizmus — nevében, abban bízva, hogy a nyugatról keletre terjedő felvilágosult ész nem terem áltudományt többé; a homo sapiens, a bölcs ember önként mond le előjogairól, belátván, mennyire méltatlan hozzá az elnyomás és a kizsákmányolás. Azaz „a népzsaroló dús s a nyomorú pórnép emberiségre javul" (Vörösmarty) .Világosan felismeri Greguss a harmadik zsarnokot: a tulajdon átkát, ezt a személytelen hatalmasságot, amely kikezdi és aláássa a társadalom nyugalmát, és antagonisztikus ellentétet teremt szegény és gazdag között. Nem hoz fel cáfolhatatlan argumentumokat az ősközösség propagálására. Nem bizonygatja, hogy mindaddig, míg a bódult emberi nem" a magántulajdon elvével, az osztálytársadalom életre keltésével nem vetett zárbékót tulajdon kezére, vagyis míg a „mienk nevezet" volt érvényben (nem a sok lármát szülő „enyim-tied") boldog volt mindenki. Boldog, mert egyenlőség uralkodott a földön; „nem született senki gazdagnak-szegenynek", nem volt koldusa sem a törvénynek. Mint a középkori haláltáncénekek, amelyek azt igazolták, hogy „a halál nem fél sem hatalomtól, sem erőtől, sem tudománytól", könyörtelenül elvisz mindenkit — vagyis a halálban mindenki egyenlő —, pőrére vetkőzteti ő is a társadalom különböző rendű és rangú képviselőit, a földi életet irányító hatalmasságokat: a királyt, akinek tekintélyt koronája és bíborruhája ad; a tőzsért, aki tönkremegy, ha áruja a nyakán marad; a „büszke nyers nemességet", amelyet a kutyabőr tart fenn; a „tisztelendőt", aki kiváltságos helyzetét a papi talárnak köszönheti; a „hívatlan hivatalnokot", aki a nép ellen intézkedik, és Petőfi közismert verséből, a Palota és kunyhóból merítve eszmét és erőt, gúnyosan mutat rá a szomorú valóságra — mily gyarló emberi lelkeket takar a külső „cafrang": Vessétek el sok függeléketek — S nincs létetek! — Belsőtök a hiú külsőbül áll csak! Bízik az új aranykort kivívó felvilágosult nép harci erejében, s ekként oktatja ki a fejlődést akadályozó uralkodó rétegek tagjait: Akárhogy is erőszakoltok, Akármit fogtok fegyverül: 118