Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

nél fogva, ott lett volna a helye a márciusi ifjak élvonalában, mert radikális szemléletét, társadalompolitikai elveinek tudatosságát, forradalmas hitét nem egyedül és nem kizárólagosan március lobogó lelkesedésének és magasra törő lángjának köszönhette. Az Edzdalok egyik-másik darabja arról tanúskodik, hogy nemcsak az 1847-ig megírt és politikailag hasznosnak minősített versek kaptak helyet a füzetben, hanem egy-két újabb is. Tartalmi-világnézeti egysége a felvilágosodás eszmei gazdagságából fakadt, amelyet a költő bizonyára eredeti francia nyelvű dokumentumokból ismert meg és sajátított el. Erre enged következtetni Corneille, illetve Rousseau és Robespierre fordítása is. Homogén művészi látásmódot viszont attól a Berzsenyi által felelevenített — sokak részéről félremagyarázott — sokratesi elmélettől nyert („Vesszen el, aki a szépet a hasznostól megkülönböztetni merészelte"), amely az erkölcsi és politikai szempontokat — tévesen — szinte már önmagában is költőinek hitte. A költői művek színvonalát károsan befolyásoló tudós alkat az Edzdalokat sújtotta a leginkább. Greguss ugyanis úgy készítette verseit, mint az értekezéseket. Témái túl elméleti megközelítésűek; a teoretikus értelem, a hideg ráció, a kemény logikájú bölcselkedő érvelés uralkodik rajtuk. Lázadó szívének indulatait lépten-nyomon elgyengíti a tudatos versírói akarat. Nehéz lenne kinyomozni, volt-e mögöttük olyan erős személyes élmény, amely arra kényszerítette, hogy versben fogalmazza meg érzéseit és politikai nézeteit. Vagy csak a tanítaninevelni akaró szándék adta kezébe a tollat? Sokszor érezzük, hogy a politikai igazságok eredményesebb propagálását inkább akadályozta, mint segítette a verses forma. Nem kétséges: gondolatai jobban elfértek volna a próza kényelmesebb, — azaz a logikai érvelésre bővebb lehetőséget adó — keretei között. A jambikus lejtésű rímtelen sorok és versek „kiszámított, szabályos szerkezete" nem kölcsönzött nekik úgyszólván semmi érzelmi felhangot. Nem segítette elő, hogy a kis füzet versei a politikai agitáció hasznos eszközeivé legyenek. Még jobban akadályozta ezt Gregussnak a népies költészet nyelvi-formai követelményeivel szembeni indokolatlan viszolygása — a klasszikus forma ugyanis az elkülönülés érzetét sugallta, nem a néppel való azonosulás vágyát. A tudós alkat szigorú rendező elvének és akaratának eredményeként végül is az Edzdalok gondolatai nem váltak mélyen átélt érzelmi emóciókká; megrekedtek az értelmi tudatosítás akarati szintjén. Felesleges és hiábavaló próbálkozás lenne, hogy életre keltsük őket. Szerzőjük — sajnálattal kell leszögeznünk — kellő lírai tehetség hiányában nem tudott időálló, értékes verseket írni. Csak érdekes sorai voltak, művészileg jól megkomponált verse nem. A kis füzet ennek ellenére is figyelmet érdemel: költőjének politikai nézetei és állásfoglalásai hasznos adalékul szolgálhatnak egy reformkori „eszmetörténeti kompendium" írója számára. Az Edzdalok hű képet nyújt a feudális renddel elégedetlen, radikális társadalmi-szemléleti változásokat sürgető Gregussról, de minden olyan liberális értelmiségiről is, aki az eszme felől közelít a való világ gondjaihoz és nem fordítva. Ez az alaphelyzet adja a kulcsot annak a megítéléséhez, miért nem lehetett más a füzet, mint önigazoló dokumentáció, illetve hogy a már ismertetett esztétikai 112