Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

nevezte magát Greguss Auguszt-nak (lásd a Pesti Divatlap 1846. nyárhó 18-í számát, amelyben így publikálta Bús fiú című versét, illetve az 1847. március 7-i közleményét, amelyben azt tudatta, hogy „németországi mulatása alatt" úgy megtanított magyarra egy svájcit, hogy az Kölcsey, Berzsenyi, Kisfaludy Sándor verseinek külföldi megismertetését —értsd: fordítását — tűzte ki maga elé célul, és csak 1848-ban tért át a Greguss Ágost (Ágoston, Ákos) majd a Gerő Ákos név egyértelmű használatára. Valószínűleg sokaknak sérthette hazafiúi érzékenységét Greguss Szózattal kapcsolatos kritikája is. Megrótta ebben Vörösmarty országszerte ismert és tisztelt, nagyhatású versét, amelyet Egressy Béni frenetikus erejű zenéje 1843ban nemzeti imádság rangjára emelt, s amit 1848 tavaszán — ahogy erről Dobsa Lajos korabeli párizsi tudósításából értesülünk — a francia nép mint „Magyar Marseillaiset" megbabonázottan, mély áhítattal hallgatott végig a városháza előtti téren. Az bosszantotta Gregusst, hogy Vörösmarty elhódította tőle a Magyar Marseillaise szerzőjének büszke címét? Talán már ekkor megfogant benne, hogy ő írja meg a magyar seregek nagy harci riadóját, s ezért igyekezett mindenáron hibát találni a nemzet koszorús költőjének alkotásában? A röplapként terjesztett Greguss-féle Magyar Marseillaise nem kívánt Rouget de Lisle világhírű dalának egyszerű fordítása lenni. Nem szándékozott Hajnóczy és Verseghy fordításával versenyre kelni. Szerzője többre vágyott — a francia forradalmi himnusz magyar ikertestvérét akarta megírni, hogy vele és általa a 48-as szabadságharc katonáinak forradalmi elszántságát eddze és a honvédő harc jelentőségét tudatosítsa. így lett jól érzékelhető háttere a magyar realitás — a megtámadott haza néhány alapvető, megoldásra váró politikai gondja és feladata. Kétségkívül a szabadságharc szülötte; a Jellasics- féle betörés keltette indulatoknak köszönhette létét. Ügy összeforrt benne az irányító elv és a napi érdek — a stratégiai és a taktikai cél —, hogy mint Pilátus a krédóba — a gyűlölt horvát bán: az „összeesküdött császári falka bérence" és „vérengző cinkosa" név szerint is bele került. írója nem tudta tiszta eszmévé finomítani, nem tudta személytelenné tenni. így vált felemássá; egyetlen harc dalává. Igaz, azzá se nagyon. Idegenes formájával, töredezett indulatmeneteivel, mesterkélt, nehézkes nyelvével, a kérdő és felszólító mondatok keltette feszültséget hamar lecsendesítő kijelentő mondatos magyarázkodásaival nem tudott közel férkőzni a tömegek lelkéhez. Nem lett sem toborzó, sem csatadal. Nem vált a Szózat és a Talpra magyar egyenrangú harcostársává. Gregusst pedig radikális forradalmi hit fűtötte. „Csupa tűz és láng" lelki alkatának félreérthetetlen bizonyságtevője lett a Szózat-idX kapcsolatos állásfoglalása is. Csüggedtnek és ernyesztőnek érezte a nagy költeményt, amely „gyönge hangjánál fogva nem magyarhoz illő". Kárhoztatja az „itt élned-halnod kell" dilemmájáért. Nem hajlandó észrevenni, hogy a „nagyszerű halál" motívuma az elszántság fokozására való — annak az eszköze és nem a belenyugvás, a végzetszerű nemzethalál előre megsejtett képe. Nem meghalni kell a hazáért, hanem élni! — ismétli meg Kölcseynék a Hitel szellemében fogant és a dicső múlt emlékein merengő, búsmagyarkodást elítélő s helyette tevőleges hazaszeretetre felszólító elvét, illetve önmaga — általunk már korábban idézett — Fordítsuk meg című epigrammájának alapgondolatát. „Itt élned kell, egyéb semmi — írja. 110