Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

lévő jószágot, különösen ügyeltek a határállomásokhoz való közeledéskor. Itt ugyanis állatorvos is megszemlélte az állományt, ezért még a beteggyanús állatokat is megsemmisítették. Igaz, hogy ez a megsemmisítés csak számukra volt megnyugtató. Legtöbbször nádas, ingoványos helyeken dobták ki, amikor pedig erre nem volt lehetőség, akkor a mozdony vezetőjével léptek egyezségre, aki egy-két egészséges csirke ellenében a „dögöket" eltüzelte. Voltak kísérők, akik a „maródi" csirkét néhány líráért „eltovábbították" egyes állomásokon a reájuk várakozó vevőknek. A tyúkszállítás megengedett mellékjövedelmet is hozott. A szállítás során megtojt tojásokkal a kísérők szabadon rendelkeztek, megsütötték rántottának, vagy eladták. A gondjaikra bízott vasúti kocsit még lelakatolt állapotban sem volt tanácsos elhagyniok. Előfordult, hogy a vagonajtót feltörték, és az állományt megdézsmálták. Amikor a rendeltetési állomásra értek,átadták a vevőnek a szállítmányt és az okmányokat. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara 1924. évi jelentéséből olvashatjuk, hogy a baromfi-kereskedők sérelmezték a MAV-nak az évben megjelent rendelkezéseit. Az egyik hátrányos rendelet alapján a baromfiszállító kocsik után 10% pótdíjat számoltak fel. A másik rendelet szerint pedig az addig díjmentesen szállított eleségért külön fuvardíjat kellett fizetni. E hátrányok ellensúlyozásának módját a baromfi-kereskedők is megtalálták. Élő baromfi rakodásánál a vasút csak a csirkével berakott ketrecek után számította a fuvardíjat. Ez évtől kezdve az orosházi állomáson csak az alsó 5—6 sor ketreceibe rakták a jószágot. Az ellenőrzések után, amikor a vonat elindult, a zsúfoltan rakott ketreceket megritkították, s a felül üresen maradt egy vagy két sor ketrecbe rakták szét az állatokat. A hazautazó kocsikísérőkkel az is előfordult — amikor sok volt a kiszállítás, és az útlevéllel rendelkező kísérők mind úton voltak —, hogy az újabb szállítmány már a határon várta őket, és fordulhattak vissza. A vágni való csirkéken kívül néha tény észbaromfit is szállítottak. A sok utazás, éjszakázás, a hideg huzatos vagonban való tartózkodás fárasztó volt, de mégis úgy emlékeznek vissza, hogy megérte, mert a díjazásuk is kétszerese volt a telepi fizetésnek. Akik Rómáig kísérték az árut, azok megtanulták, hogy az olasz határtól félárú jeggyel is utazhatnak, ha múzeumlátogatási jegyet is vesznek hozzá. Itthon természetesen egész jegyet számoltak el. Mindezen felül sok vidéket, országot, s azok népeit ismerték meg. Jártak Csehszlovákiában, Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. 1941 óta hosszú időn át nem volt élőbaromfi-szállítás Magyarországról. Ennek egyik oka az volt, hogy a 40-es években behurcolták hazánkba a legveszedelmesebb baromfibetegséget, a baromfipestist. Az 50-es évek közepén néhány állami gazdaság zárt területről küldött ki pestismentes élő csirkét, de a további szállítások elmaradtak, feltehetően a gyenge minőség miatt. Orosházáról 1957-ben próbaképpen Nyugat-Németországba és Olaszországba küldtünk egy-egy vagon kisüzemekből származó élő csirkét. Kísérőik ekkor csak a magyar határig utaztak. A külföldi vevők elismerő írást küldtek a minőségről, további megrendeléseket helyeztek kilátásba, de mivel abban az időben a 91