Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

társa a dézsa tetején megtöltötte azokat. A vályú felrakásánál ügyelniük kellett, nehogy a csirkék a kezükbe csípjenek, mert kapkodtak az ennivaló felé. Az eleséget kőműveskanállal szedték a dézsákból. Adagoltak púposkanállal, csapott kanállal, vagy csak/é/ kanállal. Etetéskor figyelték az állatokat, s amelyik ketrecben a csirkék nem törtettek, azoknak kevesebbet adtak. A reggeli etetés után átvizsgálták a ketreceket, mintegy 80 cm hosszú léccel a csirkék közé nyúltak, s megmozgatták őket. A betegeket, beteggyanúsakat és a hullákat kiszedték onnan. Ezt a munkát dögözésnek mondták. Az 50-es évektől kezdve a vizsgálatot villany lámpával végezték. A csirkék farácson álltak, alattuk trágyafelfogó deszka volt, amelyet 2—3 naponként vagy még ritkábban takaritottak. A gyakorlott hizlaldások még az ürülék színét, összeállítását is figyelték. Ha sok volt a híg ürülék, betegségre gyanakodtak, ha meg egyenletesen sárga volt a színe, akkor már hízottnak tartották az állatokat. Hizlaláskor az etetők vasárnap is dolgoztak. Az egyes csirkecsoportok levágása után a ketreceket lemosták és fertőtlenítették. Tavasszal a ketreceket szétszedték, megtisztították, fertőtlenítették, s a hizlaldában lévő aknába eresztették és gázolajban megfürdették. Ezzel a kezeléssel a farepedésekben és az összeillesztésekben megbúvó élősködőt, a vérszívó óvantagot igyekeztek elpusztítani. c) Az élő baromfi szállítása A Békés megyei Gazdasági Egylet értesítője szerint Orosházáról 1876 előtt kezdték meg az élő baromfi szállítását Budapestre és Bécsbe.

55 Ekkor az aprójószágokat kosarakban, darabáruként adták fel a vasúton. A vasúti szállítás során tapasztalták, hogy a fonott kosaraknak sok hátránya van, többek között nem rakhatók egymásra, és ezért később fából készített ketreceket használtak. Méretük a 1974 előtt használt szállítóketrecek méretétől eltért, mintegy 20 cm-rel magasabb volt. A vasúti kocsikban a ketreceket 30—40 cm-re rakták egymástól, így a jószág elegendő levegőt kapott. Az 1890-es évek elején, a növekvő és egyre távolabb irányuló exportszállítások során a kereskedők a darabáruként való feladás helyett már élő csirke szállítására alkalmas német vagonokba rakták árujukat. Később a német és olasz kocsik mintájára készült magyar vasúti kocsik is megjelentek. Az Mb jelzésű vasúti kocsik két oldalán és a két végén 15 cm hosszú, 3 cm széles, ovális alakú nyílásokat készítettek. Ezek a nyílások sűrűn helyezkedtek el egymás mellett, és ezáltal a levegőcserét biztosították. A ketrecek 6—8 sorban voltak egymás felett. A vasúti kocsi oldalfalai mellett egy-egy ketrecfalat helyeztek el, középen pedig két ketrecfal volt egymásnak háttal. A ketrecek között keskeny utca alakult ki, s ezen közlekedett a gondozó. Az álló ketrecek rögzíthetők és egybeépíthetők voltak, vasrácsból készítették. Minden ketrecben volt egy sárdeszka.A vagonokban nagyságuk szerint volt 72, 84 és 112 ketrec, minden ketrechez bádogból vagy deszkából készült etető-itatóvályú tartozott. Voltak olyan vasúti kocsik is, melyek egy-egy oldalán 3—4 ajtó volt. Az ilyen kocsikban az ajtó irányában alakították ki a ketrecek közötti utcákat,.

s ezekbe 89