Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

hogy a 7—8 hetesekből vagy a tépett libákból mikor és mennyit adjanak a tömőknek. Ezzel az irányítással a vágás szervezettségét kívánja biztosítani. A nagy libamáj kialakulásának kérdése még ma is sokakat foglalkoztat. Sokan kísérleteztek tömőgépek szerkesztésével is, hogy e fárasztó munkát könnyebbé és alkalmassá tegyék nagyüzemi használatra. Labádi János, az üzem műszaki osztályvezetője még 1954-ben egy villanymotor-meghajtású, tolócsiga-adagolóval ellátott tömőgépet szerkesztett, melyet a baromfiipar az 1956. évi élelmiszeripari kiállításon be is mutatott. E gép szellemes megoldása a tolócsiga, amely megtalálható a később szerkesztett „Gödöllői" és egy francia cég tömőgépénél is. (55. sz. kép.) 1976 óta olyan tömőgépet is használnak, amelyik kukoricadara és szemeskukorica-keveréket juttat be a libák nyelőcsövébe. Ezeket a tömőgépeket villanymotor hajtja, az adagolószelepet lábbal szabályozzák. Ez a fajta tömőgép Kiskunfélegyházáról jutott el Orosházára. 6. Tollpiac A baromfipiac mellett jelentős volt Orosházán még a tollpiac is, amelynek alapját a nagy számban tartott liba és kacsa adta. Ezeket az állatokat nemcsak a húsáért tartották, de számításba vették a két- vagy háromszori tépés hozamát is. Bár a libatoll egy részét a családok főleg a fölnövekedő lányok részére visszatartották, még így is jutott belőle bőven a piacra. Ezt megállapíthatjuk abból is, hogy Orosházán a 30-as években 5 tollkereskedő dolgozott: Dénes Sándor, Kemény Jenő, Kohn Farkas, Róth András, Weinberger Imre. Orosházán nagy raktáraik voltak, és legtöbbjük a kiskunfélegyházi Switzer Lajos tollnagykereskedőtől, vagy a pesti tollkereskedőktől kapott hitelt. Saját piaci vásárlásaikon kívül megbízottakkal is vásároltatták a tollat. Ezek többsége az üzletelni szerető cigányokból került ki. Az orosházi lakosok zöme nem vállalkozott erre a munkára, szégyellte a batyut a hátára vennni, s az utcákon és tanyák között kiabálni: „toll van-e eladó". A szegényebb ember a piacon adta el a tollat, míg a tehetősebbek otthon bocsátották áruba, mert a toll piacra szállítását rangon alulinak tartották. A tollas kofák nem a legjobb hírben állottak, könnyen becsaphatták az eladót, a legváltozatosabb módon. A megbízottak még a gazdájukon is igyekeztek túltenni, amikor súlypáttal (báriumszulfát), ezzel a tapadós nehéz anyaggal növelték a toll súlyát. Természetesen a nagykereskedőnek is megvoltak a maga receptjei a gyenge minőségű tollnak a jó minőségű tollba való bekeveréséhez és értékesítéséhez. Dénes Sándor a baromfipiactér mellett lévő Külley-ház pincéjében vásárolt, Kemény Jenőnek a Vörösmarty M. u.-ban volt az üzlete. Az üzlet felszerelése volt: egy mérleg, egy fiók a falon és néhány tollaszsák a falifogason. A két tollkereskedő a libanevelőkön és házaló kofákon kívül vásárolt még tollat a kis és nagy baromfikereskedőktől is. Hetenként a mezőtúri, a békéscsabai és környező községek piacaira is elment. 72