Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

ideig a húzós és a félkarú római mérleget használták, majd az utóbbi időben hídmérlegen mértek. Nagyobb tételek eladásánál a tenyésztők szívesen mérlegeltették le az árujukat a községi mázsán. Ez a mérlegház az Alföld Szálló déli szárnyával egyvonalban épült. (10. sz. kép.) A mérlegelést a községi esküdt, majd az utóbbi időben egy községi alkalmazott végezte. A mérleg használata jövedelmet jelentett a községnek, ezért hosszabb ideig (1930-ig) a kereskedők nem is használhatták saját mérlegüket. Ugyancsak jövedelmet hozott a községi pénztárnak a helypénz is, amiért a kofáknak tiltva volt a helypénz befizetése előtt a piac területén kívül való vásárlás. Pedig kínálkozó alkalom lett volna, hiszen a tanyákról jövő kocsik különösen őszi hónapokban, hosszú sorokban álltak és csak lassan haladtak a piactér felé. A Monor-Pusztaszentetornya felől jövő kocsik még a mai gimnázium előtti részen is álltak. A Földvár felől jövő kocsisor vége egészen az Ecetgyárig ért. Az Ady Endre utcán sokszor a víztoronynál állt az utolsó kocsi. A Fő (Kossuth Lajos) utcán pedig a katolikus templom irányában is várakoztak. Ha a nagykereskedők között a piacon egyezség is alakult ki, a Pestre szállító kiskereskedők, valamint a kofák között megmaradt a verseny az áru megszerzéséért. Ebben a versenyfutásban sok volt a hangos szó, amit csak fokozott az állatok lármája és a járművek zörgése. Mindenütt a földön szalma és pelyva hevert. Nyáron nagy volt a por, télen nagy volt a sár. A

II. világháború előtt tavaszonként az orosházi piacon jelent meg legkorábban a csirke, már április hónapban árulták. Libát a kunszentmártoni piacról hoztak leghamarább, de a legtöbb libát itt helyben vásárolták. Csirkéből a kondorosi piac adta a legtöbbet. Hódmezővásárhely a pulyka felhozatalban vezetett. Egy-egy orosházi piac forgalmáról statisztikai adataink nincsenek, csupán következtetni tudunk a kereskedők piac utáni értékeléseiből. Ezek szerint gyenge volt a piac, ha tavasszal csak 200 láda (1 440 db-os) tojást vásároltak, vagy ha ősszel csak 8 000 pulykát vagy csak 6 000 libát hoztak fel. A megkötözött vagy a ketrecben lévő állatok veszítettek súlyukból, de a szedőknek mégsem volt apadójuk, mert átadás előtt megtömték a baromfit. Régen a nagykereskedőnek 6—8%-os kálóval, apadóval is számolnia kellett. Ma ugyanolyan távolságról egy-két %-nyi lehet a súlycsökkenés. Ilyen nagy különbség csak az állatok etetéséből adódhat. 1922-től kezdve megváltozott a piacok és az utak képe. A ketreceket szállító lovaskocsik mellett megjelentek a baromfit szállító teherautók is. A gépkocsik száma fokozatosan szaporodott. 1934-ben a Bernardinelli-Öhlschlager-Ungár cégnek 4, a Klein- és László cégnek 2, Steinbergeréknek 1 gépkocsijuk volt. Bővült a kövesút-hálózat is. 1926-ban megépítették az Orosháza-Csorvás közötti utolsó szakaszt. A harmincas években az Orosháza-NagyszénásKondoros közötti utat. A gépkocsivezető fülkéjében a vezetőn kívül egy bevásárló és egy fizető utazott, míg a kocsi tetején két állandó rakodóember és egy tojáscsomagoló asszony ült. (50. sz. kép.) A ketrecek tetején való utazás nem volt veszélytelen (51. sz. kép). A szűk utakon a magas eperfák ágai könnyen megütötték, sőt le is sodorták az embereket. 1936-ban megtörtént baleset után a csendőrség 69