Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

után segítettek a tenyésztők kocsijáról a jószágot leszedni, mázsára rakták, majd a ketreceikbe eregették be. (49. sz. kép.) A tenyésztők kosarából kiolvasták a tojásokat, azaz kiszedték és megszámolták. A piac végén rakodtak, s a ketreceket lekötözték. A felvásárló mielőtt a baromfit lemérte, először azt nézte, hogy egészségesek-e az állatok, majd a minőséget vizsgálta. A soványbaromfi tollát ujaival, vagy fúvással szétválasztotta, s ilyenkor a mellkas oldalán és a végbél környékén a bőralatti zsírlerakódást vette szemügyre. Libáknál, kacsáknál a has és a szárnyak alatti zsírvastagságot nézte. Ha megfelelt, megalkudtak, bemérte az állatokat, az árát egy blokkra írta fel. A kocsis pedig, aki egyúttal fizető is volt, odaadta az árát. Ha a bevásárló „jó ember volt", akkor a piac végén az ő számára is felírt egy pár csirkét. Télen a 20—30 km-es úton hideg volt a ketrecek tetején, az asszonyok beleültek nagykendőikbe, de még így is fáztak. Mivel a kereskedők a piacokra sok pénzzel utaztak, érthető volt óvatosságuk, különösen ha az út sűrű bokrok mellett haladt. Steinberger János elmondta, hogy Kondoros felé haladva a nagybirtokosok földje mellett, körülbelül két kilométeres szakaszon mindig vágtatva hajtottak. Utonállókról itt soha nem hallott, de úgy látszik, valami régi kereskedői óvatosság ezt parancsolta neki. A baromfikereskedő üzleti nagyságát a lovak száma alapján is lemérték és számon is tartották. A Bernardinelli-Öhlschlager-Ungár cégnek 3 pár lova volt. Presserek és Steinbergerék egy-egy pár lóval jártak a piacokra, de — gyakran fuvarosokkal vitették haza árujukat. Orosházán régebben a csütörtökön kívül vasárnap is tartottak piacot. Általában a vasárnapi piac volt a kisebb, de aratáskor és kukoricatöréskor, a nagy munkák idején több baromfit hoztak be mint a csütörtöki napon. 1935-ben eltörölték a vasárnapi piacozást, s helyette a hétfői napot jelölték ki. A piaci napok változása mellett változott a piacok kezdete is. Az első világháború előtt hajnali 4 órára szállították ki a piacra a ketreceket és a tojásos ládákat. A 30-as években már korábban, 2—3 órára vitték ki. Bernardinelliéknél az volt a szokás, hogy a kocsis a ketrecek kivitele után a lovakat egy könnyű fédères kocsiba fogta át s ezzel szállította ki a tulajdonosokat és a bevásárlókat a piacra. Az orosházi piaci napokon mind a hat ló itthon maradt és ahogy vásárolták a baromfit, úgy szállították is be azokat a telepre. Legelőször a kövér állatokat és a pulykát vitték. Ezeket nem rakták ketrecbe, hanem csak megkötve a kocsin lévő szalmára tették. Majd utána a soványbaromfit, s végül az üres ketreceket és ládákat szállították haza. 11 órára vége lett a piacnak, ekkor a felvásárlók az irodába mentek, s ott elszámoltak. Az akkori piacok jellegzetes képéhez tartozott a Steinberger és a Presser-cég két nagy esernyője, melyet esős időben a felvásárlási helyükön állítottak fel. Ezek gombaszerűen emelkedtek ki a sok ketrec és a piacozók fölé. Bent a piactéren minden kereskedőnek megvolt a maga fel vásárlóhelye. A mai Állami Gazdaságok boltjától a Vasboltig lévő részen vásároltak az orosházi kereskedők. Az Alföld Szálló melletti részen a vidékiek kaptak helyet és ugyanitt volt a gyalogpiac is. A legrégibb időben nemcsak a csirkét, de a libát is páronként vették. Kézben állapították meg azok hozzávetőleges súlyát, és megalkudtak az árára. Egy 68