Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

1950-ben és 1951-ben még messzebbről, Egerből, Balassagyarmatról, sőt Zalaszentivánról is hoztak ide baromfit. Ezeket nem az áruhiány miatt szállították Orosházára, hanem azért, mert a közelebb levő üzemek nem győzték a feldolgozást. Az akkori szokás szerint a naptári év végére a begyűjtést siettették. A begyűjtés szervezőit nem érdekelte a baromfi minősége, azzal sem törődtek, hogy a hideg időben történő szállítás során sok lesz az úti elhullás. A lényeg az volt, hogy papíron a tervet teljesítették. A gazdasági élet rendezése óta ilyen kapkodó, nagy veszteséggel járó szállítások nincsenek. Minden üzem a maga felvásárlási körzetéből gyűjti össze áruját. Az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalat Békés megye déli, dél-nyugati területén lévő mezőgazdasági üzemekből, településekről vásárolja fel alapanyagait. d) A feldolgozó üzem piacosai A baromfi-nagykereskedő nemcsak megbízottakkal, hanem saját alkalmazottaival is vásárolt a piacokon. Ehhez a feladathoz a felvásárlókon kívül szükség volt megfizetőkre, kocsisokra, gépkocsivezetőkre, tojáscsomagolókra és rakodókra. Ezek feladatköre az évtized során sokat változott, de legszembetűnőbben az utolsó két évtizedben. Orosházán 1823 óta van csütörtöki piac. A környékbeli nagyobb helységekkel (Vásárhely, Csaba stb.) még annak idején egyeztették a napokat. A nagyobb helyeken 100—150 éve változatlan a hetipiac napja, a kisebbek hozzájuk igazodtak. A baromfikereskedőknek így minden napra megvolt a maguk hosszabbrövidebb piaci útjuk. Általában még éjszakának idején indultak el. Hegyi Ádám, aki 1909-ben 22 éves korában kocsisként került a BernardinelliÖhlschläger céghez, úgy emlékszik vissza, hogy munkájuk nagyon fáradságos volt. Legtöbbször éjjel 2—3 órakor indultak a piacokra, de ő egy órával korábban ment be a telepre, hogy megetesse és megitassa a lovakat. Az indulás ideje a piac távolságától, az időjárástól és az utak állapotától függött, de függött egyes helyi szokásoktól is. A 30 km-nyire fekvő Kondoroson hajnalban kezdődött a piac. Ide még előző nap délután indultak, megháltak a csárdában, s hajnalban már a piacon voltak. Esős időben sáros útja olyan rossz volt, hogy az árut inkább vasúton küldték haza. Rossz időben más községekbe is sokszor csak kerülővel jutottak el. Nyáron a lapos, rugós kocsin 30—40 ketreccel indultak útnak. Télen lőcsös kocsival járták a piacokat, de erre már csak 21 ketrec fért. Egy ketrecet a kocsiderékban helyeztek el, a keresztfára pedig 4 magasan y azaz négy sorban, 5—5 ketrecet raktak. Az alsó sorban 2 ketrecet keresztben, 3-at meg hosszában tettek, s a következő sorban a sorrend változott, hogy egymást kössék a ketrecek. A kocsissal együtt ült az ülésen a bevásárló, míg a ketrecek tetején 2—3 asszony helyezkedett el. Ezeket kísérőknek, csomagolóknak vagy rakodóknak hívták. Többféle nevük volt, mert sokféle munkát végeztek. Amikor a piacra értek, legelőször a ketrecek tetejéről a piacos mérleget vették le, majd a ketrecekkel standjukat, felvásárlóhelyüket rakták körül. Az67