Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

Angelo, De Grazi Nanne nevű olaszokra. Ezek csak a telepen belül vásároltak, piacra nem jártak. Mikor a telepre hozott baromfi mennyisége már nem elégítette ki őket, Filippi Silvio, Julio Camporese, Luigi Perbelini a piacra is kezdtek járni és főleg ezeket ismerték meg az orosháziak. Az olaszok közül többen magyar nőt vettek feleségül. A legelső telepi fényképfelvétel is az egyik olasz, Bernardinelli János lakodalmának harmadik napjáról készült, amikor az ifjú pár a telep munkásaival együtt verte csapra a sörös hordót. (12. sz. kép) A magyarok nem tudták, hogy az olasz családok keresztneve van elöl, úgy vették, mintha az vezetéknév lenne és ezért alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a Silvió Filippi családot röviden Silvióéknak hívták. A Julio Camporese családot Gyulióéknak nevezték. Az olaszok társaságkedvelő, víg kedélyű emberek voltak, így a helybeliekkel közvetlenebb kapcsolatba kerültek. Kezdetben megismertették szomszédaikkal sajátos ételféleségeiket is pl. a töltött-sütött verebet. Mint érdekesség maradt fenn róluk, hogy esténként, amikor a szomszédos, a vasútállomással szemben lévő Jankó kocsmába átmentek és olasz dalokat énekeltek, ilyenkor sok hallgatójuk volt. A piacon általában csak olaszoknak hívták őket, pl. kinek adtad el a csirkédet? „Hát az olaszoknak." Olaszországban a magyar baromfi kiváló minőségéről hamarosan meggyőződtek, s ezután a szomszédos Békéscsabán Lucio Bampa, Figli de Giovanni Grigolon, valamint Hódmezővásárhelyen is olasz cégek, Colpi és Mezena telepedtek le. Az olasz családok — kettő kivételével — részben a 30-as évek végén, részben a II. világháború után visszamentek Olaszországba. Az 1900-as évek elején Bernardinelli kilépett a veronai cégből s önállósította magát. Azonban rövid időn belül szomszédjával, Öhlschläger Mártonnal üzlettársakká lettek. Ebben az üzlettársi viszonyban az első világháborúig csak az volt a különös, hogy együtt vásárolták a baromfit, de a telepen már külön hizlaldába rakták. A feldolgozást és a szállítást közösen végezték, de cégjelzéses levélpapírja külön-külön volt mind a kettőnek. E kettős céghez néhány év múlva társult Ungár Árpád is, aki feleségével együtt 1938-ig, a fasiszta zsidótörvények megjelenéséig, velük együtt tevékenykedett. A telepi munkások Ungárt a legjobb pénzügyi szakembernek tartották, de hajtós és rideg természete miatt a másik kettőre szívesebben emlékeznek vissza. Presser Sándor eleinte zsidó vallású kántortanító volt, de 1910-ben kilépett szolgálatából és baromfikereskedést nyitott. Mindenfajta baromfit vásárolt, de az őszi idényben inkább csak kövér libával és kövér kacsával foglalkozott. A zsidó rítus szerinti vágásokat is nála végezték, s ez a munka jó jövedelmet hozott részére. A baromfi-felvásárlással egyidőben megindult a tojás átvétele is. Hosszú időn keresztül Steinbergerék voltak Orosháza legnagyobb tojásszállítói, s az első export tojásszállításokat is ők indították a GG. Geiger stuttgarti cég részére. Ez a vevő 1900 körül Szegeden már telepet is létesített, s az ország tojásexportjának jelentős részét ő bonyolította le. Az orosházi kereskedők jelentős munkáját bizonyítja az Aradi Kereskedelmi 42