Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

kanálba rakták s ennek segítségével a vízbe eresztették. A tojások ezután lassan lesüllyedtek. A rosszak fölfelé igyekeztek, ezeket kihalászták. Egy-egy kanállal mintegy 50 tojás került be egyszerre a vízbe. Az államosított üzemben is hasonlóan ment a munka, de a meszes vízbe a jobb minőségű tojásokat rakták. Lyukacsos kanál helyett rácsos ládákba, rekeszekbe válogatták át a tojásokat. A tojásüzem művezetője ezt a kényes munkát saját maga végezte nagy figyelemmel, hogy minél kevesebb legyen a törés. A medence töltését felülről végezték. A meszes víz fölött két vastag deszkán hasalt a művezető, hogy közelebb legyen a tojásokhoz. A deszkákat a medence két szemközti falára akasztott rövid létrára tették és a rajta lévő két létrafokon állították alacsonyabbra vagy magasabbra. Először a medence négy sarkát töltötte meg és utoljára a közepét. A meszes víz ártott a kéznek, azért a berakó hosszú szárú gumikesztyűben dolgozott. Befejezéskor ügyeltek arra, hogy a tojás felett vízréteg maradjon. Eleinte naponként ellenőrizték a víz lúgosságát (pH-ját) és hőfokát. A mészhártya kialakulása után csak hetente mentek le a pincébe. Vizsgálatkor az volt a fontos és megnyugtató, ha a mészhártya összefüggően ép maradt s a mészvíz nem szivárgott el. Ha a mészbe rakott tojások minőségével, valamint a medencével nem volt semmi baj, akkor a tojás kiszedésének időpontját a belföldi és a külföldi piac igénye határozta meg. Régebben az óvatos kereskedő két részletben adta el a meszes tojásokat. Az első részét az őszi hónapokban, a másik részét decemberben vagy januárban, esetleg februárban. E későbbi időpontban magasabb volt a tojás ára, de számolniuk kellett a faggyal, mert szállításkor sok tojás megfagyott és szétrepedt. Ha az idő enyhe maradt, több friss tojás került a piacra, ilyenkor a számítás nem vált be. A második világháború után meszes tojást csak a belföldi piacra szállítottak. A kiszedést sokszor már szeptemberben megkezdték. Ekkor már nem üzleti érdek, hanem a fogyasztók folyamatos ellátása volt a cél. A tojást kiszedését ugyanazokkal az eszközökkel végezték, mint a berakást. A meszes vízből kiszedett tojást rekeszekben hagyták, lecsurgatták, hogy megszáradjon. A tőkés gazdálkodás idején a megszáradt tojást csak csomagolták és máris a piacra szállították. Az államosított üzemben a csomagolás előtt minden meszes tojást lámpáztak. Ezek a lámpatörött-, horpadt-, foltos-, folyós- és záp-, közös néven kieső tojások az évenkénti lámpázási adatok szerint 2—3%-ot tettek ki. Ezen átvilágítások után csak fogyasztásra alkalmas tojások kerültek a piacra, s ezzel a fogyasztók régi kívánsága teljesült. 1945 előtt az akkori tőzsdei szokvány a ládánkénti 20—30 rossz tojást nem kifogásolta, s a tőzsdei bíróság sem minősítette hibának. Erről Steinberger János is így nyilatkozott, aki a Tőzsdei Bíróság egyik bejegyzett szakértője volt. Az originált és a meszes tojást általában gabonaszállító vasúti kocsikban szállították. Télen a vagonokat szalmával kibélelték. Amikor pedig a MÁV már szigetelt falú hűtős kocsikat is forgalomba hozott, a tojást ezekben szállították. A második világháború után mintegy 10 évig — mivel ezen kocsik nagy része tönkrement — ismét gabonaszállító vagonokban szállítottak. Az Orosházi Baromfifeldolgozó Vállalatnál 1964 óta nem raknak „mészbe" 123