Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

szállították. A tojással dolgozó asszonyoknak e munkák ideje alatt kölnivíz és körömlakk használatát tiltották, nehogy az erős szagot „a tojás fölvegye". A második világháború után 1951-ben csak néhány hónapig gyártottak nagyobb mennyiségben fagyasztott létojást. Ezt az árufajtát az egészségre nézve teljesen megbízható és hosszabb ideig tárolható tojáspor kiszorította a forgalomból. 1968-ban a beszállított sok tojás egy részéből tojásport gyártottak. De mivel a porítóüzem az ütemet nem győzte, ezért ismét fagyasztották a létojást. A horpadt tojásokból naponta készült tojáslét formalinnal csírátlanították és a Pesterzsébeti Tojásporító Üzembe vitték fel. A folyós vagy törött tojások közül a szennyezetteket külön gyűjtötték. Ezek egy részét a bőrgyáraknak adták el, a nagyobbik részét saját sertéseikkel etették fel. 1965-től az Allatifehérjét Feldolgozó Vállalat szállította el. A negyvenes évek előtt a városban lakó egyes állattartók az étvágytalan, fejlődésben lemaradt sertéseket folyós tojással igyekeztek rendbehozni. A szükséges tojást a baromfifeldolgozó üzemekből szerezték be. c) A tojás osztályozása Az első világháború előtt Orosházán tojásosztályozó gép nem volt, s a tojásokat súlyuk szerint nem osztályozták. A tőzsdén a tojást háromféleképpen jegyezték: első a bácskai minőségű (ez a legértékesebb, mivel a súlya is a legnagyobb), utána következett a tiszai (közepes nagyságú, idetartozott az orosházi tojás is) és végül az erdélyi minőségű tojás állott (ez többségében apró volt). A szokásos tőzsdei követelmények szerint 1 vagon (=100 láda =144 000 db) tojásszállítmányban 10 %-nál több kicsi és piszkos tojás nem lehetett. A szokástól eltérően voltak különleges kikötések is, amikor kicsi és piszkos tojás nélkül vették meg az árut. Ezeket a tőzsdén jobban jegyezték, s a kereskedő több pénzt kapott értük. A tojásokat a csomagolás során válogatták, osztályozták, eközben kiemelték közülük a kicsit és a piszkosat. Az első világháború után a nyugati államokban tért hódított a tojások súly szerinti osztályozása. A magyar tojás osztályozás nélkül is sokáig állta a versenyt, értékessé tette sárgájának szép sötét színe, valamint az a kedvező helyzet, hogy tavasszal legkorábban, szinte primőrként jelent meg a külföldi piacon. Minden mennyiséget el tudtak adni s bizonyára ezzel magyarázható, hogy a tojásosztályozó gépek beszerzésével nem siettek. Az orosházi kereskedők közül 1932-ben Presser Sándor alkalmazott először egy használt, asztalnagyságú, gurulós osztályozógépet. A készülék részei: a lejtősre állított csatorna és a benne elhelyezett billenős lapok. A csatornába rakott tojások súlyuknál fogva lefelé gurultak. A legelső billenőlapnál a 62 gr-os és az ennél nehezebbek billentek ki a csatornából, s az asztallap egy körüllécezett részére kerültek. A következő billenőlemeznél az 57 gr-os, azt követően az 52 gr-os és végül a legkisebb is elhagyta a csatornát. Ezt a kezdetleges gépet csak egy-két évig használták, ekkor is csak időnként. 1936-ban Fleissig Béla és Ferenc szereztek be egy forgóasztal formájú 119