Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

tojás ne kerüljön hozzá. A tojás külső állapotáról, színéről, héjáról, kongásáról és súlyáról: egybevetve, fogásáról következtetett a belső minőségre is. Napos időben a gyanús tojást nap felé tartva világította át s amit nem talált jónak, azt visszaadta a tenyésztőnek, de még így is került közé gyengébb minőségű. A sárral és bélsárral szennyezett piszkos tojásokkal mindig sok baj volt. Ha a kereskedőnek határidős szállítási kötelezettsége volt s az ismerős tenyésztők csak sáros tojást tudtak átadásra felkínálni, nem sok választási lehetősége volt. Mivel sem a tenyésztő, sem a vásárló üzletfeleit nem akarta elveszíteni, átvette a sáros tojást is, amelyet azután megmosott. A tojás mosásához állott vagy friss, de nem hideg vizet használtak. Egyes kereskedők kevés sósavat is öntöttek a mosóvízhez, hogy a tojáshéj megőrizze hamvas fényét. A piszkos tojások száma az esős idők beálltával emelkedett. A kezdetleges ólak környéke és az ólak belseje is sáros volt. A tyúk sokszor csak sáros helyen tojhatott, vagy ha a fészek tiszta is volt, a lábával sározta be a tojásokat. A 30-as évek végén némi javulás mutatkozott, mert sok paraszti udvarban a követelményeknek megfelelő ólat építettek és a tojófészkek köré szalmát szórtak. Az 50-es, 60-as években a nagyüzemek megalakulása után ismét sok piszkos tojás került be az üzembe. Az egyéni állattartók nem tudtak szalmát beszerezni, ugyanakkor egyes nagyüzemek tojóházaiban is rosszak voltak a higiéniás körülmények. Ezekből adódóan érthető volt az az intézkedés, amely a piszkos tojás átvételét megtiltotta. b) A tojáslé készítése A tojáslé készítése a tojásfeldolgozásban kisebb jelentőségű feladat, de elmaradhatatlan a többi munka mellett. A tojások mozgatása, lámpázása, osztályozása és csomagolása közben a vékonyabb héjúak könnyen repednek, horpadnak és törnek. Az átvilágítással töröttnek talált, lámpatörött és horpadt tojásokat általában a főváros piacain értékesítették. Ha a piac már nem vette fel, akkor feltörés után tojáslét készítettek belőle. Régebben a Steinberger cégtől a szegedi mézeskalács-készítők vásárolták a horpadt és a pecsétes tojást. (Ez utóbbinak a tojássárgája a hosszú tárolás és meleg miatt a héjához ragadt.) A cukrász iparosok a tojásokat a kereskedő telepén maguk törték fel és mézeskannákban szállították műhelyükbe. Kleinék a horpadt és törött tojások tartalmát frissen vagy fagyasztva a helyi cukrászdáknak adták át, Presseréktől a telepi munkások vették meg. 1940-ben a Magyar Mezőgazdák és Bernardinelli üzemében megkezdték a folyékony tojáskeverék, a melanzs gyártását. A horpadt és repedt tojásokon kívül ehhez nagy mennyiségű ép héjú, friss tojást is felhasználtak. A feltört tojásokat poharakba engedték, megnézték, megszagolták, ami jó volt azt a vödörbe öntötték, majd egy edényben összekeverték. A tojásfehérje és tojássárgája egyneműsítésére a Bernardinelli cég homogenizáló gépet is beállított. (103. sz. kép.) Az így nyert létojást zsírpapírral bélelt ládákba engedték meghatározott súlyban, majd megfagyasztották. A ládákban megfagyott tojást táblás tojásnak is hívták. Ezekből ötöt-tízet ládába csomagoltak s exportra 118