A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Szabó Ferenc: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860–1868 között

regáléjogok gyakorlásából származó bevételek visszaestek, a lakosok javarésze az ínség idején felvett adósságokat sem tudta még kiegyenlíteni. Ferenc Józseftől kértek segítséget,

89 de hiába.

90 Emiatt 1866 nyarán ismét perrel és árverezéssel fenyegette az örökváltsági testületből lett közbirtokossági testület a váltság részleteivel tartozókat.

91 Mindezek újra élesen a felszínre hozták az ötvenes évekből ismert ellentéteket a vagyonos vezető csoport és a volt zsellérek ezrei között. 1866-ban, minden bizonnyal az osztrák—magyar kiegyezés lehetőségei, az önkényuralmi rendszer gyengeségei láttán, a csabai urak is jónak vélték a városi és az örökváltsági pénzkezelés régen tervezett különválasztását.

92 A zavaros pénzügyek miatt ismét gyakran felmerülő gyanakvások ellenére el is határozták a különböző pénztárak ügyét részletesen bemutató jelentés elkészítését. Hogy mindenki jól értse, annak szlovákra fordítását is kimondta a közbirtokosság.

93 A kiegyezés felé haladó politikai fejlődés légkörében az ellenzéki, baloldali szervezkedések, a plebejus törekvések számára is nyíltak bizonyos lehetőségek. Ekkor bukkan fel ismét Békéscsaba életében Zsibrita János, akiről 1863 után évekig nem beszélnek a történeti források. Zsibrita és a körülötte csoportosult volt zsellérek ismét harcba indultak megtagadott igazukért. A város vezetésében a kiegyezés időpontjáig szinte teljes monopóliumot szerző klikkel szemben újrakezdték az örökváltság és a legelőfelosztás felülvizsgálásáért folyó kérvényezési. 1867. február 4-én a közbirtokossági testület ülésén felolvasták Zsibrita vádiratát, amely 24 pontba foglalta össze a szegénység odatartozó sérelmeit. A közbirtokosság vezető szerve „méltóságon alulinak" tartotta, hogy Zsibrita vádjaival foglalkozzon. A beadványt értelmetlen zagyvaságnak, a szegénység vezetőjét pedig rossz lelkű, nyughatatlan egyéniségnek minősítették, még elmeháborodottnak is nevezték. Bűnéül rótták fel, hogy bár „ehhez hasonló izgatásoktól közhatóságilag a legkomolyabban eltiltatott", mégsem nyugszik.

94 A 24 vádpontra csak általános elutasítást kapott, egyenkénti válaszokat nem.

95 A város élén álló csoport Zsibrita igazságkereső törekvéseinek lejáratása érdekében azonnal elhatározta, hogy a lakosság közötti „félreértések, kételyek és ámítások" eloszlatására Kis Péterrel megíratja az örökváltsági ügy és pénzkezelés, továbbá a velük összefüggő birtokrendezés történeti áttekintését. Most is kimondták, hogy az áttekintést szlovákra is le kell fordítani és ki kell nyomtatni. A fordítást Haan Lajos végezte, a kéziratot azonban csak később adták nyomdába,

96 akkor, amikor a közbirtokosság által elutasított Zsibrita az igazságügyminiszterhez nyújtotta be a panaszokat. (1867 végén.) A magyar kormány minisztériumai az újjászervezett vármegyéhez küldték kivizsgálás végett Zsibrita János és társai beadványát. A megyegyűlés Jancsovics Pál másodalispán vezetése alatt külön bizottságot küldött ki az ügyben.

97 A bizottság a közbirtokossági testület 1868. március 16-án tartott ülésén vizsgálta meg Zsibrita, Albert Pál és Vidovenyecz András panaszait, Zsibrita jelenlétében. A megyei és a csabai vezetés célja az volt, hogy Zsibritat és a mögötte állókat ravasz módon megcáfolja, lejárassa és megfélemlítse. Az ülést levezető Jancsovics Pál azzal kezdte, hogy a közbirtokosság önkormányzatát tiszteletben tartja a megye, számadásaiba nem avatkozik. Egyedül a Kis Péter által írt és 294