A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Szabó Ferenc: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860–1868 között

tott vasúti fővonal nyomán kibontakozó vonzás elsősorban nem a szlovák anyanyelvűeket hozta Csabára (lévén a zömük iparos, kereskedő, értelmiségi és alkalmazott). A város parasztsága, az itt tárgyalásra kerülő mozgalmak részesei, teljes egészében szlovákok voltak. A nyelvhasználatnak a mozgalmakban nem volt érdemi szerepe, a küzdelmeknek legfeljebb nagyon áttételesen következtethető ki halvány nemzetiségi jellege. Az érdekvédelmi összecsapásokban mindössze annyiban, hogy a polgárosultabb csabai vezető réteg jobban tudott magyarul (és németül), mint a szegényparasztsághoz tartozók. Az 1860-as évek Csabájának kifejezett agrárjellegét, amely elsősorban a nagy kiterjedésű határban folyó gabonatermesztésre és a jelentős állattartásra támaszkodott, legjobban a nem „őstermelő" foglalkozásúak szerény aránya bizonyítja: 1850-ben a Csabán összeírt 4852 családfő közül mindössze 483 volt iparűző, kereskedő vagy értelmiségi.

9 (10%) Az iparból élő népesség aránya még 1900-ban sem haladta meg a 15,5%-ot.

10 A város életében a kiegyezés előtti évtizedekben is a megélhetés legelső feltételét jelentő föld körüli küzdelmek játszottak meghatározó szerepet. Alapjában véve minden a földkérdés, a földbirtoklás, a földhöz jutási lehetőségek függvénye volt, egyben a társadalmi érdekellentétek indító oka is. A jobbágyviszonyok felszámolása, a paraszti földtulajdon megerősítése terén Békéscsaba — többek között Nyíregyházához, Szarvashoz, Szenteshez hasonlóan — sajátos utat járt meg. A reformkori törvények lehetőségeivel élve, 1845 végén a város tehetős jobbágyai az ún. örökváltsági szerződés megkötésével — 802 ezer forintos váltsági összeg árán — felszabadították Csabát a jobbágykötöttségektől.

11 Ezzel lehetővé vált a föld szabad forgalma. 1846-ban kiosztották a közlegelő kétharmadát egyéni tulajdonba. A birtokviszonyok e lépésekkel kapitalista jellegűek lettek. A termelési szerkezetben tovább erősödött a gabonakonjunktúra. Az igen előnyösnek látszó örökváltsági szerződés 1848-ban fordult a visszájára: A forradalom által kivívott jobbágyfelszabadítással paraszti használatba került földek utáni kártalanítást az állam vállalta magára általában. A Békéscsabán kötött örökváltsági szerződést a kormány magánjogi megegyezésnek minősítette, így a volt zsellérek és telkesjobbágyok Csabán továbbra is kötelesek voltak fizetni a magas váltsági részleteket. A forradalmi időkben a lakosság nemigen fizetett, a hátralékok felszaporodtak. Világos után a volt földesurak beperelték a várost, mint a szerződő felek egyikét, az adósságért. Az osztrák uralmi rendszer természetesen a nagybirtokosok mellé állt, s az örökváltsági hátralék megfizetését jogosnak tartotta. Békéscsaba parasztsága így — az igen magasra emelt osztrák adókon túl, jövedelmének nagyobb felét feláldozva — egészen 1872-ig fizette a tartozást.

12 Az örökváltság terhei, a körülöttük folyó több mint két évtizedes perlekedés Békéscsaba parasztságát állandó elégedetlenségben tartotta, a csabai nép nem bízott az ellenfeleit támogató hivatalokban sem. A könyörtelenül behajtott adósság

13 kifizetésére képtelen, pár holdas volt zsellérek jó része már az ötvenes években eladta a földjét, amelyből amúgy sem tudott megélni. A legelő felosztása során a zsellérek gyakran a rossz minőségű, távol fekvő földeket kapták.

14 A vagyonosabb parasztok és értelmiségiek a 283