A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Szabó Ferenc: A békéscsabai szegényparasztság önkormányzati és érdekvédelmi küzdelmei 1860–1868 között

helyzetet kihasználva már 1846-tól kezdve olcsón felvásárolták a kisebb parcellákat.

15 Ennek a következménye volt a földárak gyors emelkedése, amely a hatvanas évekre a forradalom előtti évtizedekhez képest a tizenötszörös arányt is elérte.

16 Az örökváltsági szerződéssel vállalt terheket — birtoka arányában — Békéscsaba egész parasztsága viselte, a földesuraktól való függőség megszűnésének előnyeit viszont jóformán kizárólag a vagyonosodó volt telkesjobbágyok élvezték. Ez a réteg (a fél teleknél többet birtoklókat számíthatjuk hozzá) az 1850-es évek elején mintegy 250—280, az 1870-es évek derekán hozzávetőleg 300—320 családot jelentett. A városban élő középnemesekkel, honoráciorokkal, nagyobb kereskedőkkel együtt az örökváltság eredményeként teljesen a kezükbe került Békéscsaba vezetése. Azon a címen, hogy az örökváltsági hátralékért saját vagyonukkal felelnek, a volt zselléreknek alig engedtek beleszólást a város gazdasági ügyeibe, az örökváltsággal kapcsolatos, igen magas összegek kezelésébe,

17 a földesuraknak járó részletek fizetésébe. A kisföldű és gyakran fizetésképtelen zselléreket az örökváltsági ügyeket szinte függetlenül intéző, a gazdagabb parasztságot képviselő testület szívesen fenyegette elárverezéssel.

18 A fenyegetést be is váltották, igénybe véve a város ügyészének közreműködését. A szűkebb jó módú réteg az örökváltsági szerződés alapján a váltság terheit viselő lakosok osztatlan közös tulajdonába került jogokat, jövedelmi forrásokat a maga javára használta ki. E jogok között az ún. kisebb királyi haszonvételek sorába tartozó italmérés, a város kezelésében lévő sörház és pálinkafőző (szeszgyár) bérlete, a malmok felállítása és bérlete volt a legfontosabb. Ezek a lehetőségek inkább a nem paraszti elemeket vonzották,

19 s a jó módú gazdák érdektársaivá tették.

20 Egy gyorsan gazdagodó csoportot jelez az a tény is, hogy amikor 1862—63-ban felmerült egy önálló csabai takarékpénztár életrehívásának gondolata, rövid idő alatt hatvanezer forintot jegyeztek az alaptőkéből.

21 Az osztrák önkényuralmi rendszer a mezővárosok és községek önkormányzatát megszüntette, a lakosság által választott elöljáróságok, ill. tanácsok helyett kinevezett tisztségviselőkre épített. Általában a helyi vezető réteg valamelyik lojális tagját bízták meg a bírói feladatokkal. A közigazgatás és a politikai ellenőrzés tényleges vezetése Békéscsaba esetében is a császári megyefőnök utasításait pontosan végrehajtó csabai járási főszolgabíró kezében volt. Ő a város főjegyzője révén irányította a csabai igazgatást, különösen ügyelve a kirótt terhek teljesítésére és a Habsburgok iránti hűségre. A már említett, vagyonos és vállalkozó helyi vezető csoport jól megértette egymást az osztrákokat képviselő közigazgatással. „Egymásrautaltságukat" már 1849 őszén felismerték. A város legfontosabb ügyét jelentő örökváltsággal kapcsolatos pörök súlyossága, a csabai lakosság többségét érintő volta miatt ugyanis a császári közigazgatás megalkuvásra kényeszerült. A Haynau-korszak és a Bach-rendszer egyaránt kénytelen volt a nagy lélekszámú város számára — elvileg csak az anyagi természetű ügyekben —jelentős arányú önkormányzatot engedélyezni. Ezt az „önkormányzatot" a módos parasztság, a helybeli kistőkés és értelmiségi csoport kapta meg, ill. képviselte — az egész lakosság nevében. 1851-ben a megyefőnök hozzájárult egy 24 tagú testület megalakításá284