A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

L. Kósa: Angaben zum Allstagleben der Stadt Gyula (1801–1850)

egy ház értéke: 60 vft, 100 vft; egy ház és istálló együttes értéke: 125, 225, 280, 300, 330 és 400 vft között ingadozott; egy ház, istálló és pajta együttes értéke: 200, 240, 300, 400 650 vft között ingadozott. Az első falutérkép tehát úgy rekonstruálható, hogy a két utca (észak—déli, kelet—nyugati irányban) egymást derékszögben metszette, s ezekre fűződtek fel a házhelyek, illetve a lakóházak. A metszéspont négy sarkára került a községháza, az iskola, a templom, illetve itt kapott helyet a piactér. A belterületen kanyargott végig a Kovácsházi-ér, amely összegyűjtötte és elvezette a csapadékot és a belvizet. Jellemző, hogy ennek az érnek ma sincs neve a kunágotaiak körében.

32 1850 körül az eredeti (1844-es) házszámozást átrendezték, s kialakult 1852-re a numerusok számozásával egyező „házi szám" rendszer, amelynek alapja a területet igazgató pécskai tiszttartóság által kezelt, az árendások állapotát rögzítő birtok-kataszter lehetett. Ekkorra (1852) azonban a házhelyek (lakóházak) száma gyarapodott, s miután a községháza az l-es szamot kapta, összesen 142 számozott porta, házhely sorakozott a településen. Tehát 12 házhellyel több, mint az árendált numerusok száma. Mint írtuk, az l-es számot a község háza kapta, további 2 porta pedig kismestereké volt, a fennmaradó 9-en az első években betelepült zsellérek (háztalan zsellérek) osztozkodtak. Ezek mellett további házhelyek lettek „fölösleges"-sé a településen, melyek ugyan 2-3-4 numerusos gazdák bérleményéhez kapcsolódtak, de azokban a kertész-családok nem laktak. Már 1848-ban 28 ilyen „fölösleges" beltelek jöhetett számításba, ahol a kertészgazda épített lakóházat, melyet aztán zselléreknek, ún. lakóknak adott ki használatra. Ezáltal bizonyos albérleti viszony alakult ki a numerusos gazdák és a „fölösleges" házhelyeiken magukat meghúzó háztalan zsellérek (lakók) között. A kamara azzal, hogy szessziós kertészei számára 20,6 kisholdas telket (szántó, legelő, házhely) biztosított, egy gazdaságilag erős és teherbíró, kisbérleti alapon szervezett telep létrehozására törekedett. Ezt a célt szolgálta az is, hogy a telep építkezéseihez pénzzel segítette őket, illetve vetőmagot kölcsönzött az induláshoz.

33 A kertészgazdák által bérelt numerust 15 kishold szántóföld, 4 kishold legelő, 1 kishold házhely és 654 nöl szénatermő rét alkotta. A kamara kertészei számára a háromnyomásos, vetésforgós határhasználatot látta a legcélravezetőbbnek, eszerint a harmadik nyomás már nem maradt ugaron, hanem dohány kerülhetett bele.

34 Gazdaságukban a kamara határozta meg a dohányültetvény területét, éspedig évi 5 kisholdban. A telek fentmaradó 15,6 kishold évenkénti és holdankenti bérlete 2 és fél rénes ft volt. Ehhez társult az 5 hold dohányültetvény fele dohánytermése, továbbá a kamara a fentmaradó 50% dohányra elővételi jogot biztosított magának. Ahhoz, hogy megfelelően megítélhessük a kunágotai telep létrehozásakor meghirdetett (és biztosított) bérleti feltételeket, össze kell hasonlítanunk azt a környező Csanád megyei dohánykertészségekben dívott (pl. 1842-es) bérleti feltételekkel:

35 198