Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

ki tüskés modorával gyakran kerül összeütközésbe diákjaival és tanártársaival. Lehet. Nincs okunk rá, hogy a történész Nádor megállapítását kétségbe vonjuk. Ezzel a súlyos tehertétellel is jó eszmei segítőtársat talált benne Vajda. Mindketten a jogtalanok nagy tömbjéből származtak, ós kizárólag saját eszüknek, következetes szorgalmuknak és meghátrálást nem ismerő makacs kitartásuknak köszönhették társadalmi sikereiket, többek között honoráciorrá — nem nemesi származású értelmiségivé — válásukat is. Mindketten a földművelő népet tekintették a nemzeti felemelkedés letéteményesének, amely „egyedül őrizte meg a magvat, melyből a nemzet jövője felvirágzand" — ahogy erről Bloch Népügy és közműveltség címmel az Életképekben értekezett. Elismerték ugyan a kiemelkedő egyéniségek nagy jelentőségét a társadalom fejlődésében — ez Gregusst is foglalkoztatta — azt vallották mégis: ,,Minden nagy újjászületés a tömeg mozgalmának eredménye, és nemzet süllyedéséből maradandó dicsőségre soha nem vergődött, ha maga magát föl nem emelte". Azonos elvi alapon állva küzdöttek a társadalmi haladást akadályozó erők és nézetek ellen, és harcoltak a korszerű tanulóeszmény kialakításáért. „Az átalakulási forrongások korát éljük hazánkban — intette Bloch az ifjúságot. — Elkorhadt formák és ébredő új élet harcra keltek egymás ellen, és az új nemzedék új kort akar felidézni az ó helyébe. Ez üdvös elvharc, melly minden political újjászületésnek elmaradhatatlan feltétele, csak vagy két évtized előtt tűnt fel hazánknak egén . . . Széchenyi és vele rokon érzetű más lelkes hazafiak szavai által". Az iskolának — ha jól érti és jól akarja végezni feladatát — az általuk megindított szemléleti újjászületést kell szolgálnia „az új eszmék kivitelére fogékony elmék, el nem fogúit lelkek" kinevelésével. Ezt követeli tőle a jövő. Olyan életszemléletet, olyan új elveket kell kiformálnia a tanulókban, amelyekkel azonosulva, felnőttkorban nem tűrik el, hogy „a társaságbani —- értsd: társadalmi —- állás ... ne az érdemek jutalma, hanem valami vak történetességnek, születésnek, pártfogásnak gyümölcse, vagy ami még rosszabb . . . árulás s alávalóság bére legyen". El kell érnie a nevelésnek, hogy a mindennapi életben „az életrevalóság a munkaszorgalomban, iparügyességben álljon," s ne lehessen „a nyájas illedelem színével illetni „a leggazabb tetteket". Bloch Vajdához hasonlóan a liberalizmus bátor hangú szószólója volt. „Mi a liberalizmus ?" — tette fel a kérdést, és így felelt rá: „Azon tisztelet, mellyel viseltetünk az ember, mint ember iránt, nem követelvén a társaságban magunknak többet, mint amennyit akármelly embertársunknak is megadni készek vagyunk. Minél több hasznos munkásságot fejt ki valaki a társaságban és minél kevesebbet igényel magának abból (ti. az előnyökből), annál liberálisabb; egy szóval : minél nagyobb becsű valaki előtt a személyes érdem, s minél kevesebb fontosságot tesz születésre, helyzetre és más történetes dolgokra, annál liberálisabb. Hasznos munkásság, fáradhatatlan cselekvőség s nem fényes szavak s üres declamátiók teszik a liberalizmus alapját: és az ifjú, ki készületi éveiben (értsd: 218